Vágólapra másolva!
A magyar kormány nem szégyenlős, ha stadion-, illetve sportlétesítmény-fejlesztésről van szó: egy csütörtöki kormányhatározatban 13,6 milliárd forinttal növelte öt folyamatban levő projekt költségvetését. 

Az Átlátszó írta meg nemrég, hogy a szombathelyi stadion építésére szánt összeg 9,6 milliárdról 13,1 milliárd forintra ugrott. Akkor az érintettek egy kormányhatározatra hivatkoztak, amiről egy darabig senki nem tudott semmit, de csütörtökön nyilvános határozatként is kikerült.

Ebben már azonban nemcsak a szombathelyi beruházás megnövekedett költségei szerepelnek (4,6 milliárd forint az eddigi 9,6 milliárd mellé), de kiderült, hogy a szombathelyi Illés Akadémia is kapott 400 milliót az eddigi 2,57 milliárdjához, így

a szombathelyi labdarúgás infrastruktúrájára 18,2 milliárd forintot költ a magyar állam.

.

Máshol is örülhetnek

A Honvédhoz köthető dél-pesti utánpótlás-nevelési centrum 2,5 milliárd helyett 4,2-t költhet, a diósgyőri fejlesztések 8 helyett 10,9-ből épülhetnek fel, de ezek mind a kanyarban nincsenek a Vasashoz képest, ahol eddig egymilliárdos támogatást kapott volna a klub a Nemzeti Stadionfejlesztési Programból, ehelyett azonban négymilliárdot kap.

Az új szombathelyi stadion látványterve Forrás: szombathelyi7.hu

Az eddigi tervek szerint 23,67 milliárdba kerülő stadionfejlesztések tehát a kormány döntésének értelmében már 37,63 milliárd adóforintot emésztenek fel, azaz 13,6 milliárd forinttal nőttek a költségek.

A kormányhatározatban további sportcélú beruházásokat is említenek, ebben benne van a Vasas további 4,2 milliárdja, a pécsi kosárlabda-akadémia (2,2 milliárd) és az atlétikának juttatott 90 millió forint is.