Vágólapra másolva!
A lehetetlen helyzetbe került ferencvárosi szurkolótábor kitalálta, hogyan tudná sarokba szorítani Kubatov Gábor elnököt. Az út az FTC Baráti Körön át vezethet, a szombati közgyűlésen a renegát szurkolói csoportok tagjainak tömeges belépése várható. 

A Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül (ők tulajdonképpen a stadionon kívül rekedt Fradi-tábor tagjai) és a Ferenczvárosi C-közép nevű csoport arra buzdítják a Ferencváros vezetőségével elégedetlen és ezért a meccseket is bojkottáló szurkolókat, hogy lépjenek be az FTC Baráti Körbe.

A szervezet a Hvg.hu szerint egyelőre inkább egy nyugdíjasklubra hasonlít, de

a civil szervezet alapszabálya kimondja, hogy a tagoknak van beleszólásuk a klub ügyeibe is.

Ahhoz, hogy valaki rendes tag lehessen – akinek már szavazati joga is van – kétéves tagság szükséges, de a szurkolók szerint megéri próbálkozni, mert így válhat a szervezet a klub civil kontrolljává.

FTC-szurkolók Forrás: www.polyakattila.hu/Polyak Attila

A legutóbbi ügyben a Ferenczvárosi C-közép (ők járnak meccsre, de többször is támadták Kubatovot többek közt a vénaszkenner miatt, és a klubvezetés is többször kellemetlenkedett velük – például letiltatták a Fradi név használatát, innen a régies írásmódú név) a választási irodánál történt botrány miatt szólította fel lemondásra Kubatovot, miután a hozzá köthető kopaszok szabotálták az MSZP-s népszavazási kezdeményezést.

Hogyan szólhatnak bele a szurkolók?

Egy klub demokratikus működésére a legismertebb példa a Barcelonáé, ahol például az elnököt is a pártoló tagok (sociók) választják, de joguk van bizalmatlansági szavazást is kezdeményezni, ha elégedetlenek az általuk megválasztott vezetővel. Hasonlóan működik a Fradi egyik testvércsapata, a Rapid Wien is.

Németh Zoltán, a C-közép egyik aktivistája a Hvg.hu-nak elmondta, céljuk, hogy gazdasági értelemben is segítsék a klubot, erkölcsileg pedig iránytűi legyenek. A szurkolóknak sok mindennel van bajuk, legfőképp

azt tartják elfogadhatatlannak, hogy a klub olyan közel került a pártpolitikához,

amilyen közel még sosem volt.

A vénaszkenneren még sokan túl tudtak lépni Forrás: MTI/Beliczay László

A szurkolók első körben 500 szurkoló belépését szeretnék elérni, bár az FTC Baráti Kör főtitkára, Hélisz József elmondta, nem szeretné, ha ugródeszkának használnák őket az ultrák, ezért mielőtt valakit felvesznek, alaposan utána fognak nézni az illetőnek. Hélisz hozzátette, tévedés, hogy valaki automatikusan szavazati joggal bíró tag lesz az után, hogy két évig tagja volt a szervezetnek.