Vágólapra másolva!
A Real Madrid az AS Romát, a Wolfsburg pedig a Gentet győzte le hazai pályán a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntős párharcainak keddi visszavágóin, és ezzel mindkét együttes bejutott a nyolc közé.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók:
Real Madrid (spanyol)-AS Roma (olasz) 2-0 (0-0)
gól: C. Ronaldo (64.), J. Rodríguez (68.)
Továbjutott: a Real Madrid, kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel.

VfL Wolfsburg (német)-Gent (belga) 1-0 (0-0)
gól: Schürrle (74.)
Tj.: a Wolfsburg, kettős győzelemmel, 4-2-es összesítéssel.

A spanyol fővárosban gól nélküli döntetlennel zárult az első félidő, de intő jel volt a hazaiak számára, hogy Edin Dzeko és Mohamed Salah is komoly helyzetet hagyott ki, és a Roma jogosan reménykedhetett.

A folytatásban aztán egyre inkább játékba lendült az idegenben 2-0-ra nyerő Real, amely 64 perc elteltével törte fel először a római védelmet. Cristiano Ronaldo gólja után csupán négy percet kellett várnia a madridi közönségnek a második találatra, amely fölényessé tette a Real továbbjutását.

Ronaldo ebben a szezonban 13. alkalommal szerzett gólt a BL-ben, pályafutása során pedig már 90. alkalommal volt eredményes a kupasorozatban.

A Real Madrid 1987 után először nyert meg párharcot olasz riválissal szemben,

és egymás után hatodszor került be a BL-ben a negyeddöntőbe.

Wolfsburgban szintén nem láttak gólt az első játékrészben a szurkolók, de aztán a hajrához közeledve egy szép támadás végén a világbajnok André Schürrle bevette a Gent kapuját, és ezzel gyakorlatilag eldöntötte a párharcot.

A belgáknak nem volt válaszuk a német gólra, így kettős vereséggel búcsúztak a sorozattól. A Wolfsburg története során először jutott be a BL-ben a negyeddöntőbe, amelynek sorsolását március 18-án tartják.