Vágólapra másolva!
A Paris Saint-Germain labdarúgócsapata vasárnap megvédte címét a francia labdarúgó-bajnokságban.

A párizsi együttes a Ligue 1 30. fordulójában, többek között

a mesternégyest szerző Zlatan Ibrahimovic vezérletével, 9-0-ra győzött a Troyes otthonában,

így nyolc fordulóval a vége előtt behozhatatlan, 25 pontos előnyre tett szert a második helyen álló Monacóval szemben.

Egymás után negyedszer lett bajnok a PSG

A fővárosi gárda sorozatban negyedik, története hatodik bajnoki címét szerezte. A PSG mostani sikerével minden idők leggyorsabban megszerzett elsőségét gyűjtötte be az öt topbajnokság (spanyol, angol, olasz, német, francia) csapatai közül.

Ibrahimovic (balra) tizennegyedik idényében a tizenharmadik bajnoki címét szerezte Forrás: AFP

Az eddigi rekordot a Bayern München tartotta, amely a német Bundesliga 2014/15-ös idényében március 25-én ünnepelhetett. A bajoroknak akkor ez 27 mérkőzés után sikerült, ám a Ligue 1-ben kettővel több, vagyis 20 csapat szerepel. A vonatkozó francia rekordot az Olympique Lyon tartotta: a 2006/07-es szezonban öt fordulóval a vége előtt lett bajnok.