Vágólapra másolva!
Kiesett az elmúlt két FA-kupa-sorozat győztese, az Arsenal, amely hazai pályán szenvedett 2-1-es vereséget a Watfordtól. A Manchester United újrajátszásra kényszerül a West Ham ellen.

Pedig az első félidőben még sorjáztak az Arsenal-ziccerek, amelyek elrontásában az egyiptomi El Nenny járt az élen, aki kétszer is a lelátóra lőtte a labdát. Az első félidőben az Arsenal brazil belső védője, Gabriel megúszott egy potenciális piros lapot, amikor páros lábbal csúszott oda Deeneynek, az igazi rejtély az, miként fordulhatott elő, hogy Marriner bíró még sárgát sem adott ezért.

A második félidőben Ighalo büntetett, aki éppen Gabrielről lefordulva szerzett vezetést a Watfordnak, 599 perc után volt újra eredményes a nigériai csatár. Tizenhárom perccel később jött a meccs legszebb jelente, Deeney készítette le a labdát az érkező Guédiourának, aki épphogy beért a 16-oson belül, majd elképesztő erővel bombázott a léc alá.

A végén megvolt az esély

A kétgólos hátrányban lévő Arsenal belehúzott az utolsó negyedórában, de a csereként beállt Welbecknek csak a 88. percben sikerült szépítenie. De még így is kiharcolhatta volna az újrajátszást Wenger csapata, ám Iwobi labdája a kapufáról jött ki, az ismétlést pedig Welbeck a szinte teljesen üres kapu mellé lőtte.

Az Arsenalnak ez volt sorozatban harmadik veresége az Emiratesben, és ezek nagyjából el is kaszálták a szezont: a Barca elleni 0-2-vel szinte biztos a kiesés a BL-ből, a Swansea elleni 1-2 után a bajnoki cím nagyon távol került, a mostani zakó pedig azt jelenti, hogy nem jön össze a triplázás az FA-kupában. A csapat utoljára 2013 februárjában kapott ki az FA-kupában, akkor a Blackburn szerzett nagy skalpot.

Payet nagyon szépen csavarta be

A másik vasárnapi kupameccsen a West Ham sokáig masszívan tartotta magát a MU otthonában, aztán a londoniak rájöttek, hogy van keresnivalójuk, és Payet 26-ról egy csodálatos szabadrúgásgólt csavart. A West Ham-drukkerek már énekelték, hogy megyünk a Wembleybe, de a hajrában Martial közelről betuszkolt egy labdát, így újrajátszás dönt ebben a párharcban.

Az egyetlen vasárnapi Premier League-meccsén a Tottenham úgy nyert az Aston Villa ellen, hogy Kane az első félidő végén, és a második elején is beköszönt. A Spurs ezzel tovább üldözi az éllovas Leicestert, amely hétfőn játszik az edzőt váltó Newcastle ellen. Kane pedig 19 gólnál tart, ezzel beérte a góllövőlistát vezető leicesteri Jamie Vardyt.

FA-kupa, negyeddöntő:
Manchester United - West Ham United 1-1 (0-0)
gól: Martial (83.), illetve Payet (68.)

Arsenal - Watford 1-2 (0-0)
gól: Welbeck (80.), illetve Ighalo (50.), Guédioura (63.)

Premier League, 30. forduló:
Aston Villa - Tottenham Hotspur 0-2 (0-1)
gól: Kane (45., 48.)

A tabella:
1. Leicester City 29 52-31 60 pont
2. Tottenham Hotspur 30 53-24 58
3. Arsenal 29 46-30 52
4. Manchester City 29 52-31 51
5. West Ham United 29 45-33 49
6. Manchester United 29 37-27 47
7. Southampton 30 38-30 44
8. Liverpool 28 43-37 44
9. Stoke City 30 32-36 43
10. Chelsea 29 43-39 40
11. West Bromwich Albion 29 30-36 39
12. Everton 28 51-39 38
13. Bournemouth 30 38-47 38
14. Watford 29 29-30 37
15. Crystal Palace 29 32-39 33
16. Swansea City 30 30-40 33
17. Sunderland 29 35-54 25
18. Norwich City 30 31-54 25
19. Newcastle United 28 28-53 24
20. Aston Villa 30 22-57 16