Vágólapra másolva!
Történelmet írtak az Atlético Madrid és a PSV játékosai a kedd esti Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

Úgy tűnt, soha nem ér véget az Atlético és a PSV párharca a BL-ben, a 210 percnyi darálás gól nélkül telt el, a büntetőknél meg olyan hatékonysággal lőtték a játékosok a labdát hol az egyik, hol a másik sarokba, mintha nem is a negyeddöntőbe jutás lenne a tét, hanem csak az, hogy a vesztesnek kell becipelni a labdászsákot az öltözőbe.

A cserejátékos rontott

Sorozatban tizennégy értékesített büntető után aztán a hollandok cseréje, Narsingh a felső lécet trafálta telibe, az Atlético pedig élt a lehetőséggel, Juanfran a helyére küldte a labdát, és ezzel kezdődhetett az ünneplés a Vicente Calderónban.

Zoet, a PSV kapusa hiába dobálta magát a vonalon, nem akadt el egyetlen labda sem benne Forrás: AFP

A futballal kapcsolatos statisztikákkal foglalkozó Opta szerint a selejtezőket nem számítva a mostani volt a leggólgazdagabb tizenegyespárbaj a BEK/BL történetében a maga 15 góljával.

Tavaly is bejött az orosz rulett

Az Atlético már a tavalyi sorozatban is megnyert egy büntetőpárbajt, akkor a Leverkusent ejtette ki hasonló módon szintén a nyolcaddöntőben. A madridiak kapusa,

Jan Oblak lett az első, aki a BEK-ben/BL-ben győztesen jött ki egymás után két tizenegyespárbajból.