Vágólapra másolva!
Európa élklubjaiban játszó futballistákkal érkezik Budapestre barátságos meccset játszani a horvát fociválogatott. A keret értéke a Barca hiányzó motorja, Rakitic nélkül is hétszerese a magyarénak, a karmester a Real Madridot mozgató Modric, de ha a csapat tényleg olyan formációban játszik, mint az Eb-ellenfél osztrákok, az eredménytől függetlenül sokat tanulhatunk a meccsből. 

Hetvenhat nappal a franciaországi Európa-bajnokság előtt idei első meccsét játssza a magyar futballválogatott, mégpedig Horvátországgal, amelyet függetlenné válása óta egyszer sem tudott legyőzni. A norvégok elleni eufória már múlóban, de annál izgalmasabb kérdés, hogy mire lehetünk képesek az Eb-n, a nagyfiúk között.

Ennek megítélésében segíthet a horvátok elleni meccs,

még akkor is, ha a mai futballban kevés dolog számít nagyobb nyűgnek a játékosok és a klubcsapatok számára, mint a tét nélküli, barátságos meccs. Egy nagy torna előtt néhány hónappal persze inkább felkészülési mérkőzésnek szokás nevezni, némi fontosságot kölcsönözve ezzel.

Nikolics (balra) Kleinheislerrel mókázott Telkiben Forrás: AFP

Ha a magyar csapat felveszi a versenyt a Real Madridból, az Interből, a Juventusból, a Fiorentinából érkező – a barcás Ivan Rakitic sérülés miatt nem játszhat – horvátokkal, akkor joggal gondolhatjuk, hogy az Eb-n sem kell félteni az osztrákok vagy az izlandiak ellen.

Egy vagy két csatár?

Storck azt mondta, azért tartja ezt a meccset a felkészülés legfontosabb állomásának, mert a horvát csapat 4-2-3-1-es felállásban játszik, mint első Eb-ellenfelünk, az osztrák válogatott. Ehhez képest kollégája, Ante Cacic a minap elejtette, hogy egy időre esetleg Nikola Kalinicet feltolja a csatársorba Mandzukic mellé. A Fiorentina csatára az idényben eddig 29 bajnokin 11 gólt szerzett.

A magyar szurkolók számára 30 éve ismeretlen tevékenység egy világesemény előtt azt latolgatni, hogy kiket vigyen magával a szövetségi kapitány, és kiket hagyjon itthon. Bernd Storck azt már elárulta, hogy a 23 fős keret magja megvan, talán 4-5 hely lehet kiadó, a mostani meccs így egyaránt fontos a helyüket még nem eléggé biztosnak érzőknek és a kapitánynak.

A meccs több kérdésre is választ adhat.

Nagyon kíváncsiak vagyunk például arra, hogy Storck milyen szerepet szán a horvátok ellen Szalai Ádámnak, aki tétmeccsen utoljára 2014. december 12-én, vagyis 15 hónapja szerzett gólt. Vagy arra, hogy a varsói Legiában 25 bajnoki gólnál tartó Nikolics Nemanja lehetőséget kap-e azok után, hogy a pótselejtező egyik meccsén sem kapott.

Az is érdekes kérdés, hogy kipróbálja-e a kapitány a szintén Lengyelországban légióskodó Gyurcsó Ádámot a sérült Lovrencsics Gergő helyén, illetve hogy a keretbe behívott négy kapus közül a biztos utazónak számító Király Gábor mellett ki kerülhet előnybe a többiekkel szemben.

Gyurcsó Lengyelországban is megállja a helyét Forrás: AFP

A pótselejtezőn kiütött norvég válogatott az Eb-selejtezőkön egy csoportban volt a horvátokkal: Zágrábban 5-1-re kikapott, Oslóban 2-0-val visszavágott. A sorrendről az döntött, hogy a horvátok két döntetlent játszottak a végül első helyen záró olaszokkal, míg a norvégok oda-vissza kikaptak tőlük. Így még az is belefért, hogy Horvátországtól egy pontot levontak a spliti stadion gyepébe nyírt horogkereszt miatt. A Bulgáriát, Azerbajdzsánt és Máltát is felvonultató csoportban egyébként a horvátoké volt a legjobb támadósor (10 meccsen 20 gól) és a legjobb védelem is (5 kapott gól).

A horvátok a 18. helyen állnak a világranglistán, vagyis éppen egy hellyel állnak előttünk, és bár ezt a rangsort nehéz komolyan venni, azt azért lemérhetjük,

mit tudunk egy olyan válogatottal szemben, amelynek reális esélye van továbbjutni a csoportjából,

még Spanyolország, Törökország és Csehország mellől is. A horvátok abban bíznak, ez a csapat összevethető lesz a Suker-féle, 1998-as vb-bronzérmes garnitúrával, és ehhez a legjobb terep lehet a nyári Eb.

Hétszeres értékkülönbség

Az átigazolásoknál mértékadónak számító német oldal, a Transfermarkt.de a mostani 24 fős magyar keret értékét 28,8 millió euróra teszi, legértékesebb játékosunknak a török Bursasporban játszó Dzsudzsák Balázst tartja 6,25 millió euróval. Mellette a képzeletbeli dobogóra Nikolics (3 millió euró) és Szalai (2,5 millió euró) fért fel. A horvát keret összértéke az oldal szerint 207,25 millió euró –

és ebben nincs benne a sérült Rakitic,

aki 45 millióval a második legmagasabban jegyzett horvát.

Rakitic a Barcában nagyon fontos láncszem Forrás: AFP

A listát a Real Madrid középpályása, Luka Modric vezeti 50 millió euróval, a másik realos, Mateo Kovacic 20 millió euróval a második, a Juve erőcsatára, Mario Mandzukic pedig 19 millióval a harmadik. A legkisebb értékű horvát játékos a Dinamo Zagreb belső védője, Gordon Schildenfeld, aki 1,5 millió eurót ér, de még ezzel is az ötödik legdrágább lenne a magyar keretben, többek között Németh Krisztiánt, Stieber Zoltánt, Nagy Ádámot és Böde Dánielt megelőzve.

Modriccsal nagyon kell vigyázni

Modric a szezonban 27 bajnokin egy gólnál és négy gólpassznál jár a Realban, ami látszólag nem nagy kunszt, de a számok mögött ennél sokkal több van: Modricot fáradhatatlan gürizése, 90 százalék fölötti passzpontossága és kiemelkedő játékintelligenciája a Real középpályájának legfontosabb tagjává teszi. Nem véletlen, hogy a tévés szakértőként dolgozó Paul Scholes nemrég azt mondta, imádná, ha korábbi klubja, a Manchester United a nyáron megszerezné Modricot.

Modric, a Real horvát varázslója Forrás: AFP

Érdemes lesz még figyelni a 19 éves Alen Halilovicra, akit a Barcelona 2014 nyarán 2,2 millió euróért vett meg a Dinamo Zagrebtől, és a horvátok – némi elfogultsággal persze – Lionel Messihez hasonlítottak. Halilovic jelenleg a Sporting Gijónban szerepel kölcsönben, és abszolút alapembernek számít, a 30 bajnokiból 28-szor játszott, bár lehet, hogy vele marad benn a csapat. Bár Storck azt várja a horvátoktól, hogy az osztrákokhoz hasonlóan egy csatárral támadnak majd.

A mérkőzést szombat este 18 órakor rendezik a Groupama Arénában, az Origón élőben követheti majd.