Vágólapra másolva!
A Liverpool 1-1-es döntetlent ért el a Borussia Dortmund otthonában, így kedvezőbb helyzetből várja a jövő heti visszavágót az Európa Liga negyeddöntőjében. Minden vendégcsapat rúgott gólt, ketten nyertek is. 

A dortmundi meccsnek külön pikantériát adott, hogy az angol csapatot Jürgen Klopp, a Borussia korábbi sikeredzője irányítja. Előzetesen a német együttes tűnt a párharc esélyesének, mégis az angol csapat szerzett vezetést az első félidőben Divock Origo okos lövésével.

A Dortmund a fordulás után aztán gyorsan egyenlített, pedig Weidenfeller kapusnak többször is bravúrral kellett védenie. Fordítani azonban nem tudott, így Klopp elégedetten távozhat korábbi sikerei helyszínéről.

Jól ment a vendégeknek

A címvédő Sevilla a második félidő elején hátrányba került az Athletic Bilbao vendégeként, ám később fordítani tudott, így kedvező helyzetből várhatja a hazai visszavágót. Idegenben nyert a Sahtar Donyeck is, és a Sparta Praha sincs rossz helyzetben, hiszen gólt lőtt a végül 2-1-re nyerő Villarreal otthonában.

Európa Liga, negyeddöntő, 1. mérkőzések:
Braga (portugál)-Sahtar Donyeck (ukrán) 1-2 (0-1)
gól: Eduardo (89.), illetve Rakickij (45.), Ferreyra (75.)

Villarreal (spanyol)-Sparta Praha (cseh) 2-1 (1-1)
gól: Bakambu (3., 63.), illetve Brabec (45+4.)

Athletic Bilbao (spanyol)-Sevilla (spanyol) 1-2 (0-0)
gól: Aduriz (48.), illetve Kolodziejczak (56.), Iborra (83.)

Borussia Dortmund (német)-FC Liverpool (angol) 1-1 (0-1)
gól: Hummels (48.), illetve Origi (36.)

A visszavágókat jövő csütörtökön rendezik.