Vágólapra másolva!
Elképesztő összegekért lehet már csak jegyhez jutni az angol Premier League-ben listavezető Leicester City labdarúgócsapatának szezonzáró mérkőzésére, amelyen könnyen elképzelhető, hogy az előző idényben még a kiesés elől menekülő együttes a klub történetének első bajnoki címét ünnepelheti majd. 

A BBC és a klub honlapja is arról számolt be, hogy az Everton elleni május 7-i összecsapásra mindössze másfél óra alatt elkapkodták a belépőket, amelyek ezzel szinte egy időben megjelentek a fekete piacon is. Egyes honlapokon egy jegy 3 ezer fontba (1,17 millió forint), egy páros belépő pedig 15 ezer fontba (5,85 millió forint) kerül.

A klub ugyanakkor már jelezte, megteszi a jogi lépéseket azokkal szemben, akik a névérték felett adják el jegyeiket. A Leicester City - amelynek stadionjában 32 312 néző fér el - öt fordulóval a vége előtt hétpontos előnnyel vezeti a tabellát a második Tottenham Hotspur előtt.

Wes Morgan és Danny Drinkwater már ünnepelnek Forrás: AFP