Vágólapra másolva!
Továbbra is kérdéses, hogy a Real Madrid két labdarúgója, Cristiano Ronaldo és Karim Benzema pályára léphet-e kedden a Manchester City otthonában, a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén. Zinedine Zidane vezetőedző mindenesetre számít rájuk. A manchesterieket irányító Manuel Pellegrini állítja, tudja, hogyan kell Ronaldót semlegesíteni.

A portugál és a francia támadójátékos a mostani szezonban eddig összesen 74 gólt szerzett, de jelenleg mindketten sérüléssel bajlódnak. Ronaldo nem játszott szombaton a Rayo Vallecano ellen - ez volt az első bajnoki meccs, amit kihagyott a jelenlegi idényben -, Benzemát pedig a szünet előtt le kellett cserélni. A Real a 14. percben már 2-0-s hátrányban volt, de végül 3-2-re győzött, így továbbra is csak egy pont a hátránya a listavezető FC Barcelonával és a második helyezett Atlético Madriddal szemben a Primera Divisiónban.

de meg kell néznünk még az állapotukat a meccs előtt" - nyilatkozta a Real Madrid edzője, Zinedine Zidane.

Szombaton, Ronaldo távollétében Bale vitte a hátán a Realt Forrás: AFP

A Rayo Vallecano ellen két gólt szerzett Gareth Bele azt nyilatkozta, a BL-párharcban a madridiaké a "pszichológiai előny", mert ők játszhatják hazai pályán a második meccset.

"Ha jó eredményt érünk el az Etihad Stadionban, akkor a visszavágón,

Otthon nagyon erősek vagyunk, bízunk a Bernabéuban" - mondta a walesi támadó.

A ManCity 1971-ben volt legutóbb kupaelődöntős

A spanyol klub a 27. európai kupaelődöntőjére készül, a Manchester City viszont már azzal klubtörténelmet írt, hogy bejutott a BL legjobb nyolc csapata közé, elődöntőt pedig 1971-ben, a Kupagyőztesek Európa Kupájában játszhatott legutóbb a nemzetközi porondon.

Kevin De Bruyne nagyon bízik a csapatában Forrás: AFP/Paul Ellis

Manuel Pellegrini vezetőedző arra számít, hogy Cristiano Ronaldo játszani fog ellenük, de állítása szerint a 2005 és 2008 között szerzett tapasztalataiból tudja, hogyan kell semlegesíteni őt.

"Már akkor mindent tudtam róla, amikor a Villarreal edzője voltam, és a csapatom a Manchester Uniteddel találkozott.

úgyhogy védekezésben valamit biztosan jól csináltunk" - magyarázta a chilei tréner.

Az angol klub belga középpályása, Kevin de Bruyne hangsúlyozta: szinte minden játékosuk visszatért, aki a közelmúltban sérült volt, ez erőt ad nekik a párharcra.

Melbourne-ben a Real 4-1-re nyert

A két csapat legutóbb tavaly nyáron találkozott egymással, Melbourne-ben: a Bajnokok Kupája elnevezésű tornán, 99 382 néző előtt a Real 4-1-re nyert Cristiano Ronaldo, Karim Benzema, Pepe és Gyenyisz Cserisev góljaival, míg a túloldalon Yaya Touré értékesített egy büntetőt.

Tétmeccsen a 2012/13-as BL csoportkörében játszottak egymással, akkor Manchesterben 1-1-re végeztek, Madridban pedig 3-2-re győzött a Real.

Pillanatkép a tavalyi csatáról Forrás: AFP/Paul Crock

A keddi meccs játékvezetője a török Cüneyt Cakir lesz, aki 2012-ben már bíráskodott egy spanyol-angol BL-elődöntőben: akkor az FC Barcelona-Chelsea párharc 2-2-re végződő visszavágóját dirigálta, amelyet követően a londoniak jutottak tovább. Emlékezetes mérkőzése volt a 2013-as Manchester United-Real Madrid BL-találkozó, amelyen azzal vívta ki Sir Alex Ferguson vezetőedző haragját, hogy kiállította az angol csapat portugál szélsőjét, Nanit.

Cakir fújta a Bajnokok Ligája tavalyi döntőjét is, amelyben a Barcelona 3-1-re legyőzte a Juventust.