Vágólapra másolva!
Ezrek tódultak a pályára Middlesbrough-ban, miután a helyi kedvencek feljutottak a Premier League-be. Hét éve vártak erre.

Amikor Juninho Paulista a kilencvenes években arról beszélt, hogy a Middlesbrough közönsége a legjobb egész Angliában, az ember csak elnézően mosolygott, persze, valahogy meg kell magyaráznia magának, brazil válogatott létére miért csak egy kiscsapatnál futballozik.

Juninho még azután is visszatért a Boróhoz, hogy a brazil válogatottal 2002-ben megnyerte a vb-t, és állította, hogy részben a szurkolók miatt nem tud elszakadni a klubtól.

Nem beszélt a levegőbe

Ami a Steaua elleni elképesztő fordítás után történt az 2006-os UEFA-kupa elődöntőjében (0-2-ről 4-2, összesítésben 0-3-ról 4-3), egyértelművé tette, miféle társaság nézi a meccseket a Riverside Stadiumban hétről hétre.

A Boro most hét év másodosztályú szereplés után jutott vissza a Premier League-be, és a feljutást jelentő, Brighton elleni 1-1 után a drukkerek megint megmutattak valamit abból, ami Juninhót is elvarázsolta annak idején. Több ezer ember rohant be a pályára együtt ünnepelni a játékosokkal.