Bundagyanú miatt vizsgálódik a spanyol liga

foci, illusztráció
France's forward Dimitri Payet runs with a ball during a training session in Clairefontaine en Yvelines on March 22, 2016 ahead of the friendly football match against The Netherlands to be held on March25. FRANCK FIFE / AFP
Vágólapra másolva!
Vizsgálatot indított a spanyol labdarúgóliga a múlt vasárnap játszott Real Sociedad-Rayo Vallecano mérkőzés ügyében, mert azt gyanítja, hogy az eredményt manipulálták.

Javier Tebas, a liga elnöke pénteken azt nyilatkozta a Cadena SER rádiónak, hogy azért döntöttek a vizsgálat mellett, mert észrevették, hogy a találkozó közben abnormális forgalom volt a fogadóirodáknál, s olyan információkhoz jutottak, amelyek szerint a félidőben vita alakult ki néhány játékos között.

A Rayo Vallecano 2-1-re kapott ki San Sébastianban, de a csapat edzője és játékosai, valamint a klub elnöke is tagadja, hogy befolyásolták volna a végeredményt.

Forrás: AFP/Franck Fife

"Ez nem jó sem nekünk, sem a klubnak, sem a ligának. Nem tudom, ki akar ártani a csapatunknak, de ezek nagyon súlyos vádak, amiket be kell bizonyítani" - mondta Roberto Trashorras, a Rayo csapatkapitánya.

A Vallecano a múlt vasárnapi vereséggel visszacsúszott a kiesést jelentő utolsó előtti helyre. A bennmaradáshoz így a vasárnapi utolsó fordulóban le kell győznie otthon a már biztosan kieső Levantét, s reménykednie abban, hogy másik két mérkőzésen is számára kedvező eredmény születik.