Vágólapra másolva!
Jamie Vardy után a Leicester csodaszámba menő bajnoki címének másik fő figurája, Claudio Ranieri is díjat kapott. Az év varázslója sem volna túlzás, de be kell érnie az év edzője címmel.

A várakozásnak megfelelően a Leicester Cityt irányító Claudio Ranierit választották az év edzőjének az angol labdarúgó Premier League-ben.

Taps Forrás: AFP


A 64 éves olasz szakember a futballtörténelem egyik legnagyobb meglepetését okozta azzal, hogy a Leicester Cityvel megszerezte a klub első bajnoki címét, azok után, hogy a csapat tavaly majdnem kiesett.

Wenger után az első

Ranieri mindössze a második nem brit tréner, aki kiérdemelte az elismerést, melyet az edzők szövetsége szavaz meg. Korábban ez csak az Arsenalnál immár 20 éve dolgozó francia Arséne Wengernek sikerült.

Korábban a csapat első számú gólvágója, Jamie Vardy is megkapta a maga megérdemelt elsimerését, őt választották a szezon legjobb játékosának.