Vágólapra másolva!
A Dárdai Pálról megjelent önéletrajzi könyv sokat megmutat a magyar fociszurkolók által joggal a legtöbbre tartott edző magánéletéből és személyiségéből. A futballfilozófiájából sajnos kevesebbet, pedig akkor a legérdekesebb, amikor arról beszél.

Szereti ön a vicces öltözői sztorikat? Akkor remekül fog szórakozni a Dárdai Pálról most megjelent könyvön. Gördülékeny stílusban megírt, az ütemesen felbukkanó jópofáskodó kiszólásoktól eltekintve könnyen olvasható könyv, rengeteg gyerek- és fiatalkori, csibészes vagy megható történettel.

Ha arra kíváncsi, mit gondol a futballról, a játékfilozófiáról a jelenlegi legjobb magyar edző, akkor kevésbé lesz elégedett, de azért ne hagyja ki. A 300 oldal első kétharmadát viszont gyorsolvasással is letudhatja.

Dárdai Pál a könyv bemutatóján Forrás: Mravik Gusztáv / Fourfourtwo.hu

Vannak benne persze fontos és igazán érdekes epizódok is, például az, hogy hogyan mondott Dárdai annak idején nemet a Bayern Münchennek, vagy hogy miként zajlottak a tárgyalások a kapitányi posztról a Herthával az Eb-selejtezők alatt. De a sztoriözön nagy része kicsit öncélúnak tűnik.

Aki szívesen olvasna első kézből exkluzív részleteket Dárdai Pál profi pályafutásából, nem fog csalódni. Elmeséli, hogyan vitte a Herthához Bernd Storck, hogyan járt a nyakára a Bayern vezetősége, mivel vette rá az MLSZ a kapitánykodásra, és mennyire eltökélt volt később a berlini klub elnöke abban, hogy nem folytathatja az Eb-selejtezők végéig. Arról is beszél, hogy mivel törte le a válogatott játékosok túlzott önbizalmát, amikor arra volt szükség, illetve miért nem lett nála kapusedző Király Gábor. És azt is megtudhatjuk, micsoda pokoli szenvedés egy futballista élete, ha éveken át sérülten kell játszania. Demetrio Albertini, aki annak idején szétszakította Dárdai bokáját, sosem kért bocsánatot.

Pedig érezhető az igény, hogy a különösebb koncepció nélkül sorjázó anekdotákból is kirajzolódjon a válasz arra: miért éppen ez az ember tudott kiemelkedni a magyar labdarúgás posványából, és hogyan lehetséges, hogy mindjárt az egyik legmagasabb rendű futballkultúrában lett elismert szakember?

Mert hogy Dárdaival kapcsolatban ez a legérdekesebb kérdés, az nem vitás.

Nagyon sok gyerekkori történeten kell átrágnunk magunkat, mire úgy érezzük, valamiféle magyarázatot kapunk, és akkor is marad némi hiányérzet. Hogy aztán ez azért van, mert a Hertha vezetőedzője egy megátalkodott, csapongó adomázó, vagy társszerzője, Pietsch Tibor (a Nemzeti Sport újságírója) feledkezett bele túlságosan interjúalanya sztorijaiba, mindegy is.

Egy egyenes fickó

Elég jól kiderül viszont, miféle ember a magyar válogatott volt szövetségi kapitánya, és miért szeretik a csapatai szurkolói. Anélkül, hogy túlságosan fényezné magát, láthatjuk, hogy igazi ösztönös pedagóguszseni. Átüt a szövegen az az elszántság, szuggesztív konokság, megrögzött őszinteség, amit bárki érezhet rajta, aki akár csak a tévében megnézi egyetlen sajtótájékoztatóját.

Ezért is kár, hogy viszonylag kevés hely jut a magyar fociközeg kritikájának. Legalábbis ahhoz képest, hogy a tapasztalatainál fogva aligha lehet ma ennek a témának Dárdai Pálnál avatottabb boncolgatója. Érthető persze, hogy nem célja vérig sérteni az utóbbi 30 év összes befolyásos figuráját, de a frusztrált drukker több kemény belemenést várna.

Hadd recsegjenek a csontok!

Szerencsére ahol bevállalja, ott pontos, lényeglátó, és nem fogja vissza magát. Nemcsak általánosságban elemezget, hanem elmondja nyíltan, hogy Szanyó Károly sokkal többre vihette volna, hogy Illés Béla hiába volt jó futballista, ha folyton csak cipelte a labdát, és hogy Várhidi Péter szakkommentátorként előadott okosságaiból nem nagyon látott viszont semmit a pályán.

Egyetlen kínos rész van csak: Dárdai – elismerve, hogy kapitányként ő nemigen kapott rosszat a sajtótól – arról beszél, hogy egyes újságírók a „selejtes edzők”-nél is nagyobb károkat okoztak a magyar futballnak. (Nem vicc, tényleg ezt mondja).

Az hagyján, hogy ezzel beáll a média hatalmát mulatságosan túldimenzionáló, durcás közszereplők sorába. De nagyon feltűnő a logikai bukfenc: többször érzékletesen szemlélteti, micsoda óriási különbség van a magyar és a német futballközeg között – aztán számonkéri, ugyan miért írtak a magyar lapok több rosszat a magyar fociról, mint a németek a németről.

Az ő történetének egyedisége is mutatja, hogy miért.

Dárdai Pál – Pietsch Tibor: Dárdai. Pál könyve
Alexandra Kiadó, 2016
302 oldal, 3999 forint

Forrás: Alexandra