Akkor sem igazolna a Bayernbe, ha hívnák

Jakabfi Zsanett, foci, Wolfsburg
Wolfsburg's Zsanett Jakabfi celebrates after scoring the 2-1 during the Women's German Cup (DFB Pokal) final football match SC Sand vs VfL Wolfsburg at the RheinEnergieStadion stadium in Cologne, western Germany, on May 21, 2016. VfL Wolfsburg won the match 2-1. Carmen Jaspersen / dpa / AFP
Vágólapra másolva!
Jakabfi Zsanett, a legsikeresebb magyar női labdarúgó kijelentette, hogy már csak a válogatottbeli siker hiányzik a pályafutásából.

A VfL Wolfsburg 26 éves csatára az Amiről még nem meséltem című beszélgetéssorozat hétfő esti rendezvényén, a Pesti Magyar Színház szalonjában felidézte, hogy a Német Kupát háromszor, a bajnokságot és a Bajnokok Ligáját egyaránt kétszer nyerte meg klubcsapatával, 2013-ban ráadásul a Bundesliga legjobb játékosának választották az edzők és a csapatkapitányok szavazatai alapján.

A magyar válogatottban 2007-ben mutatkozott be, és mint elmondta,

karrierjéből csak azt hiányolja, hogy még egyetlen nagy nemzetközi tornára sem jutottak ki.

Nagyon elszomorította, hogy a jelenlegi Európa-bajnoki selejtezősorozatban egyszer sem sikerült legyőzniük Oroszországot, ezért távolabb kerültek a továbbjutástól.

Jakabfi Zsanett Forrás: AFP/dpa/Carmen Jaspersen

Jakabfi úgy fogalmazott, hogy fiatal csapatukban egyre többen vannak a légiósok, akik más mentalitást képviselnek, mint korábban, ezért bízik benne, hogy a közeljövőben részt vehetnek egy kontinenstornán.

Egészség, család, barátok

A beszélgetést vezető Elbert Gábor korábbi sportszakállamtitkár, a PTE ETK tanára kérésére Jakabfi felidézte a Somogyváron töltött gyermekkorát, amikor

az édesanyja előtt sokáig titkolta, hogy futballozik, és a temetőudvaron gyakorolt a testvérével.

Később öt évet töltött az MTK-ban, amelyre ugródeszkaként tekintett, mert mindenképpen külföldre akart igazolni, és ez 2009-ben sikerült is. A Wolfsburg az elmúlt években Európa egyik legjobb klubjává vált, a csatár szerint nem elsősorban a játékosok futballtudása, hanem a családias hangulat miatt. Mint elmesélte, 2013-ban, amikor a bajnokságot, a kupát és a BL-t is megnyerték, egyetlen estét sem töltött egyedül, mert mindig közös programokat szerveztek a társaival.

Forrás: AFP/dpa/Carmen Jaspersen

Azon a tavaszon bokaszalag-szakadással játszott, ezért krónikus gyulladás alakult ki a lábában, és két évet ki kellett hagynia a műtétek miatt. "A sérülésemről azt gondolom, segítség volt az élettől, hogy újraértékeljem, mi a legfontosabb számomra. Az egészség, a család és a barátok. Mostanság már a pályán is érzem, hogy kezd visszatérni a korábbi formám" - mondta.

A Német Kupa idei döntőjét május 21-én az ő két góljával nyerték meg 2-1-re a Sand együttese ellen, és a csütörtöki Bajnokok Ligája-fináléban is kezdőként lépett pályára, de a Wolfsburg 1-1-es rendes játékidő után tizenegyesekkel veszített a francia Olympique Lyonnal szemben.

Az a szomorú valóság, hogy ha sérült vagy, senki nem vagy. Bár ez némileg érthető, hiszen arra kell alapozni, aki játszani tud, másképp nem működne a profi világ" - mondta a sérülésével kapcsolatos tapasztalatairól.

A férfiszakosztály pénzügyese

Hangsúlyozta, hogy tudatosan építi a karrierjét, ezért 2009-es klubváltását követően gyorsan megtanult németül, már azon a nyelven is gondolkodik, sőt rendszerint kijavítja csapattársai nyelvtani hibáit az öltözőben. Mint elmondta, eleinte honvágya volt, de két éve már Wolfsburgban érzi otthon magát,

a társai is németként tekintenek rá, letelepedett az országban, a visszavonulása után sem tervezi a hazatérést.

Az élsport mellett dolgozik, a klub férfi labdarúgó-szakosztályában tevékenykedik pénzügyi munkakörben. "Egy rossz meccs után lehangoló lenne, ha nem foglalná le a gondolataimat valami. A munkahelyemen elvárások vannak, így el tudom felejteni a labdarúgással kapcsolatos gondokat. Nagyon fontos, hogy elszigetelődjek a sportágtól a szabadidőmben, ezért nem is nézek futballmérkőzéseket a televízióban" - mesélte.

Forrás: AFP/dpa/Carmen Jaspersen

A jelenlegi szerződése 2018-ig szól, de mint mondta, akkor sem igazolna a Bayern Münchenbe - amely a nőknél is a Bundesliga bajnoka lett idén -, ha hívnák. A következő idényben az elsődleges céljuk a bajnoki cím, a második pedig a BL-elsőség visszaszerzése lesz.

Kifejtette: jól esik neki, hogy a szurkolók és az újságírók többször is Puskás Ferenchez hasonlítják. Egyrészt azért, mert ez az összevetés nagyon ritka, pláne női futballisták esetében, másrészt pedig azért, mert Magyarországon sokan lenézik a női szakágat. A két ország labdarúgása között az anyagi lehetőségekben, a médiaháttérben és a népszerűségben látja a legnagyobb különbséget.