Társoldalunk:

Giggs MU-menedzser akart lenni, ezért távozott

2016.07.05. 14:20

A Manchester United hivatalosan is bemutatta új menedzserét, José Mourinhót. A portugál szakember azt mondta, ő igazi nyerő típus, és az a célja, hogy a klub ismét domináns szerepet játsszon. Szerinte nem az ő hibája, hogy a klublegenda Ryan Giggs távozott.

A korábban a Chelsea-t, a Real Madridot és az Intert is irányító, 53 éves portugál tréner úgy fogalmazott, nem szeretné, ha a játékosai megelégednének azzal, hogy javítanak az idén elért bajnoki ötödik helyükön.

"A United-dukkerek számára évekig megszokott volt, hogy a csapat sikeres. Az utóbbi három évet azonban el lehet felejteni. Nem akarom, hogy a futballisták azt gondolják, csak jobban kell teljesíteniük. Nyerni akarjunk, ez a célom. Mindent akarok. Meccseket nyerni, jól játszani, gólokat szerezni és nem kapni. Mindent akarok" - mondta székfoglalójában Mourinho, akinek szerződtetését május végén jelentették be.

José MourinhoForrás: AFP/Oli Scarff

A szakembertől megkérdezték Ryan Giggs távozásáról is. „Ez nem az én felelősségem. Ryan szeretett volna a Manchester United menedzsere lenni, de én kaptam a feladatot. Ezek után úgy döntött, nem marad. Ha egy nap, amikor én még itt vagyok, vissza szeretne térni, nem fogok ellenkezni" – mondta.

Mourinho első hivatalos mérkőzése a Borussia Dortmund elleni, sanghaji barátságos találkozó lesz július 22-én. A Premier League-ben a Bournemouth ellen kezd augusztus 13-án.

Ryan GiggsForrás: AFP/Paul Ellis

Mourinho - aki a menesztett Louis van Gaalt követi a kispadon - az elmúlt évtized egyik legsikeresebb szakembere, 2003 óta 22 trófeát nyert klubjaival, négy országban dolgozott, 2004-ben az FC Portóval, 2010-ben az Internazionaléval hódította el a Bajnokok Ligáját, ezekkel az együttesekkel, valamint a Chelsea-vel és a Real Madriddal is bajnoki címet és kupát nyert.