Megvan a legjobb és a legrosszabb magyar fociakadémia

labdarúgó akadémia
Debrecen, 2013. április 27. Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet a Debreceni Labdarúgó Akadémia edzőközpontjának átadási ünnepségén 2013. április 27-én. Az edzőközpont Debrecen-Pallagon 13 hektáron épült fel 1,5 milliárd forintból. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
A belga Double Pass tanácsadó cég elkészítette jelentését a magyar labdarúgó-akadémiákról, és többek között fény derült arra is, hogy mik a hazai utánpótlás-nevelés erősségei és gyengeségei. A támogatásokat a most kialakított sorrend függvényében osztják szét.

Az MLSZ-elnökség 2013-ban hároméves szerződést kötött a Double Pass belga tanácsadó céggel a hazai utánpótlás-nevelési műhelyek átvilágítása és fejlesztésére. Az auditot végző szervezet a labdarúgó utánpótlás-nevelésre szakosodott szakértő intézet, amely számos élen járó európai szövetségnél és klubnál rendelkezik referenciákkal - olvasható az MLSZ weboldalán.

A vizsgálat az MLSZ döntése alapján tizenöt, a hazai utánpótlás-nevelésben meghatározó sportegyesületre, alapítványra terjedt ki. Az érintett szervezetek egyenkénti átvilágítása módot adott arra, hogy általános érvényű megállapítások szülessenek a hazai utánpótlás-nevelés erősségeiről, gyengeségeiről és

rámutasson azokra a területekre ahol a legnagyobb az elmaradásunk az élenjáró sportnemzetekhez képest.

A Double-Pass audit rangsora a részletes vizsgálati eredmény alapján:
1. Debreceni Labdarúgó Akadémia
2. Illés Akadémia
3. Magyar Futball Akadémia
4. Sándor Károly Labdarúgó Akadémia
5. Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia
6. Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia
7. Vasas Kubala Akadémia
8. UTE
9. Bozsik József Labdarúgó Akadémia
10.Békéscsabai Előre 1912 SE
11.Ferencvárosi Torna Club
12.Kecskeméti Labdarúgó Club Közös Torna Egylet Sportiskola
13.Pécsi Sport Nonprofit Zrt.
14.Kaposvári Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia
15.Diósgyőri Labdarúgó Akadémia

Orbán Viktor miniszterelnök 2013-ban a debreceni akadémia edzőközpontjának az átadási ünnepségén Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A hároméves munka első szakasza az érintett műhelyek elsőkörös átvilágítását jelentette. Ez alapján egy éves képzési program indult, ahol nemzetközi előadásokon, műhelymunkákon, külföldi akadémiák helyszíni látogatásán keresztül kaptak intenzív képzést a hazai sportegyesületek/sportalapítványok szakmai vezetői. A programot vizsga zárta. A hároméves ciklus utolsó fázisa az ún. záróaudit volt, amely 10 fő szempont és azon belül összesen közel 500 alszempont (indikátor, részterület) alapján értékelte a hazai utánpótlás-műhelyeket.

A program teljes mértékben a Double Pass know-how-ja alapján valósult meg,

a mérési adatokat a Double Pass erre a célra fejlesztett számítógépes programjában értékelték ki.

Az audit legnagyobb értéke, hogy az ún. globális-jelentés mellett (amely a szövetség vezetése részére ad átfogó képet a fejlesztési területekről) minden egyes vizsgált szervezet részére egyedi értékelést és fejlesztési javaslatokat fogalmaz meg. Az MLSZ elnöksége úgy döntött, hogy az átfogó jelentést teljes terjedelmében nyilvánosságra hozza - a jelentés ezen a linken érhető el.

A szombathelyi Illés Labdarúgó Akadémia második lett a listán Forrás: MTI/Galántai Zoltán

Az MLSZ a jelentéshez kapcsolódóan további döntéseket is hozott. Az egyik ilyen döntés értelmében

a központi költségvetésből a kiemelt utánpótlásképzésre érkező forrásokat 100 százalékban a jelentés eredménye alapján osztja fel a vizsgált szervezetek között

oly módon, hogy a Double-Pass által vizsgált szempontokon belül kiemelt súlyt ad az ún. produktivitásnak. A produktivitás annak mérőszáma, hogy az adott utánpótlás-műhely hány tehetséges fiatalt nevelt fel, termelt ki felnőtt klubcsapatok, a korosztályos válogatott számára, akik potenciálisan akár kiemelt európai bajnokságokban folytathatják pályafutásukat. Ez a mutató tehát végeredményben a képzés hatásfokát hivatott mérni. A hazai sportegyesületek számára egyértelmű üzenetet fogalmazott meg ezzel az MLSZ elnöksége:

a támogatásokhoz való hozzáférés alanyi jogosultsága megszűnik,

azt a jövőben egyértelműen a munka minősége, a teljesítmény határozza meg.

Fiatalok edzenek a Debreceni Labdarúgó Akadémia új edzőközpontjában Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Az elnökség 12 regionális hatáskörrel is rendelkező utánpótlás-képző központot jelölt ki és a regionális feladatokra (együttműködés a régióban működő alközpontokkal) további forrásokat allokált. A kiemelt utánpótlás-központok működését a szövetség a Double Pass fejlesztési javaslatok alapján szigorú minőségbiztosítási eljárás alá vonja - írja az MLSZ honlapja.

Ezek a lépések jól illeszkednek a korábban elfogadott döntésekhez, amelyek rögzítették, hogy a hivatásos (NB I és NB II) klubok a hazai játékosok szerepeltetésének függvényében jutnak hozzá a központi forrásokhoz. Az MLSZ vezetésének az a meggyőződése, hogy

a kiemelt utánpótlás-képzés megerősítése és a műhelyekből kikerülő fiatal tehetségek játéklehetőségének megteremtése a későbbi eredményesség egyik legfontosabb záloga.

Nyilvánvaló, hogy a projekt sikeréhez a 6-14 éves ún. pre-akadémiai korosztály képzési rendszerét is meg kell erősíteni. Ennek érdekében az MLSZ – a már említett regionális együttműködési rendszer bevezetése mellett – olyan költségtérítési- és átigazolási rendszer bevezetése mellett döntött, amely az ebben a korosztályban történő képzési munkát – ugyancsak annak eredményessége alapján – pénzügyileg is motiválja.

A Double Pass top 10 ajánlása:
• A PDCA-kör implementációja: részletes tervezés, TAO-támogatás és a klubtól (felülről) érkező befektetések (100/50)
(100/25) a közösen elfogadott teljesítmény-célok és -mutatók alapján.
• Alapelvek felállítása a vállalat-irányítás szintjén: a stratégiai és operatív döntéshozatal szétválasztása; valós felelősségi
területek és döntéshozatali jogosultság a sportigazgató / szakmai testület számára futballszakmai ügyekben.
• Az akadémia vezető valós döntéshozatali erejét és profilját fejleszteni kell.
• HR: A személyzet szakmai fejlesztési terve (értékelés, személyes fejlesztés, stabilitás, fenntarthatóság) kidolgozást igényel.
• A hatékony toborzási / scouting részleg további fejlesztése.
• A fiatalabb (pre-akadémiai, kispályás) korosztályok: több figyelmet fordítani a csapat- és egyéni fejlesztésre.
• Az eredmény-orientáltság (-kényszer) gyakran felülírja a szakmai programot - ezen változtatni kell.
• A játékosok önállóságának növelése az interaktív edzői filozófia adaptációja révén.
• Csapatfejlesztés: a konkrét tanulási célok hatékony átültetése a gyakorlatra edzéseken és mérkőzéseken szükséges.
• Egyéni megközelítés a képzésben és a karrier menedzsment területén a játékosok minél magasabb szintre történő
fejlesztése érdekében: egyénre szabott fejlesztési tervek, programok meghatározása, alkalmazása és értékelése indokolt.