Társoldalunk:

Lecsaptak a legrettegettebb izraeli focidrukkerekre

2016.07.26. 11:50

Az izraeli rendőrség letartóztatta a Beitar Jerusalem egyik szélsőségesen rasszista és erőszakos fellépéséről hírhedt ultracsoportjának, a La Familiának 56 tagját.

Beni Avlíja rendőrtiszt a Jediót Ahronót című lapnak elmondta, hogy hét hónapig tartó titkos nyomozás után hajtották végre az ultrák rajtaütésszerű letartóztatását hétfő éjjel.

Beépült egy ügynök az ultrák közé

Előzőleg a rendőrség egy ügynöke beépült a La Familia szervezetébe. Az ügynök rengeteg perdöntő bizonyítékot gyűjtött működése során, és ő lesz a vád koronatanúja.

A kemény magból 56 ember egy ideig nem szurkolhat a lelátónForrás: AFP

A rendőrség szerint az elfogott szurkolók erőszakos viselkedésükkel zavarták az elfogadott normák szerint szurkoló közönséget és súlyos erőszakos tetteiket bizonyítékok támasztják alá. A négyszáz rendőr bevetésével, az egész ország területén végrehajtott házkutatások során elsősorban pirotechnikai eszközöket foglaltak le, de tömegoszlatáshoz használatos fegyvereket, könnygáz-, füst- és fénygránátokat is találtak.

Vállalják, hogy ők a legrasszistábbak

A beépített ügynök feltárta a szervezet belső működését, megnevezte a hangadókat, a pénzmozgásokat, és ezek alapján a rendőrség sajátos bűnszövetkezetként határozta meg a La Familia kemény belső magját.

A Beitar ultrái az egyik dalukban azt éneklik, hogy az övék a legrasszistább szurkolótábor Izraelben, és ezt bizonyították is, amikor felgyújtották a klub több irodáját, mert kiderült, hogy muszlim játékosokat készül leigazolni a klub.