Társoldalunk:

Nápolyban akart karriert csinálni, ismét Diósgyőrben kötött ki

2016.08.27. 11:06

Novothny Somát 18 évesen a Napoli labdarúgócsapata szerződtette, de az olasz klub színeiben egyetlen tétmérkőzést sem játszhatott. Az előző szezonban Diósgyőrben lett házi gólkirály, majd a belga Sint-Truiden megvásárolta, de ismét kölcsönadta a borsodi klubnak.

Novothny Soma 2011-ben még a Veszprém NB II-es csapatában focizott, 2012 januárjában azonban előbb fél évre kölcsönvette a Napoli, majd ötéves szerződést kötött vele. Azonban a felnőttek között sohasem mutatkozhatott be, így a sok kölcsönadás során tavaly a Diósgyőrbe került.

A csatár 27 mérkőzésen 8 gólt szerzett, ezzel a csapat házi gólkirálya lett, majd miután a Napoli eladta a Sint-Truidennek, úgy tűnt, Belgiumban csinálhat karriert. Ehelyett előbb majdnem Újpestre került, de a lila-fehérek átigazolási tilalom miatt nem szerződtethették.

Benczés Miklós sportigazgató és Novothny SomaForrás: Dvtk.eu

Novothny így visszatért Diósgyőrbe, ahol múlt csütörtök óta edzett, most pedig egy évre ismét a borsodi klubhoz került kölcsönbe.

„Elég kacifántosra sikerült ez a nyári szünet. Már a Videoton mérkőzés előtt kérdezte Benczés Miklós, hogy ha úgy alakul, akkor visszajönnék-e? Természetesen azt válaszoltam, hogy igen, bár voltak tárgyalások más csapatokkal is. Nyolc-tíz gólt szeretnék minimum ebben az évben is elérni, de erről nem beszélni kell, hanem majd a pályán szeretném megmutatni" - nyilatkozta Novothny a diósgyőri klub hivatalos honlapján.