Meztelenül okozott botrányt az Eb-győztes futballista

2016.08.29. 07:42

Lars Elstrup egyelőre nem tudott észszerű magyarázattal szolgálni arra, miért döntött úgy, hogy anyaszült meztelenül berohan a pályára a dán élvonalban pénteken lejátszott Randers-Silkeborg mérkőzésen.

Az 53 éves, korábbi 34-szeres válogatott csatár – aki tagja volt az 1992-es Európa-bajnok válogatottnak is – a váratlan performansz csúcspontjaként fejen állt a kezdőkörben, a biztonságiak ott kapcsolták le, és vezették ki. 

Az okokról Elstrup semmit sem árult el, csak egy zagyva üzenetet tett közzé másnap a közösségi oldalán, amelyben azt írta, „ahhoz, hogy megmentsük a környezetet, nem kell fákat ültetni, csak egy kis diót". Hozzátette: „Ami tegnap történt, az csak a ma kezdete, majd meglátjuk, mit hoz a holnap."

Lars Elstrup váratlan bemutatójaForrás: Twitter

Az 1981–85 között a Randersben futballozó játékost a klub a következő öt évre kitiltotta a stadionjából. Elstrup a pályafutása során játszott a Bröndby (1986), a Feyenoord (1986–88), az Odense (1988–89) és a Luton Town (1989–91) csapataiban, pályafutását végül az Odensében fejezte be 1993-ban. Akkor 30 évesen úgy nyilatkozott, testileg és lelkileg is károsodott, neki elég volt a futballból. 

Később egy spirituális szektához csatlakozott, amely 1999-ben rúgta ki, miután kiderült, hogy megvert egy iskolás gyereket. 2000-ben Angliában okozott botrányt, amikor nyilvános területen, az utcán vizelt, négy évvel később pedig Koppenhágában tartóztatták le, amikor meztelenül kóborolt a városban. Nemrég szabadult 60 napos börtönbüntetéséből, amit erőszakoskodásért kapott – hogy ez mit takart, nem részletezték a dán lapok