Vágólapra másolva!
Története során először kezdte két győzelemmel a Bundesligát a Hertha, Dárdai Pál csapata 2-0-ra győzött az Ingolstadt otthonában.

A Herthának a csapatkapitány Ibisevic szerzett vezetést a 8. percben, majd a hajrában az a Schieber döntötte el a nyitott kérdéseket, aki az első fordulóban a Freiburg ellen a hosszabbításban lőtte a három pontot jelentő gólt. Mindkét mostani gólnál Haragucsi jegyezte a gólpasszt.

Van minek örülni a Herthánál Forrás: AFP

Kleinheisler László csereként állt be a Darmstadtba, és a 90. percben az ő passzából lőtte a kilenc perccel korábban beszálló Sirigu a hazaiak győztes gólját a Huszti Szabolccsal felálló Frankfurt ellen.

Leverkusenben is egy csereember lett a hős, a finn Joel Pohjanpalo a 72. percben állt be, és a hátralévő időben mesterhármast szerzett, így két kör után négy góllal áll, akárcsak a Bayern lengyel klasszisa, Robert Lewandowski.

Az utolsó szombati meccset Lipcsében rendezték, ahol 22 év után került sor újra élvonalbeli meccsre. Az újonc kapuját Gulácsi Péter védte, aki nem kapott gólt a Dortmundtól, a Lipcse viszont a 89. percben három csere összjátékából összehozta a győzelmet érő gólt. A csapat másik magyarja, Kalmár Zsolt nem volt a keretben.

Bundesliga, 2. forduló:
Bayer Leverkusen - Hamburger SV 3-1 (0-0)
gól: Pohjanpalo (79., 91., 94.), illetve Wood (58.)

FC Ingolstadt 04 - Hertha BSC 0-2 (0-1)
gól: Ibisevic (8.), Schieber (86.)

SC Freiburg - Borussia Mönchengladbach 3-1 (0-1)
gól: Philipp (54., 85.), Petersen (88., 11-esből), illetve T. Hazard (35.)

SV Darmstadt 98 - Eintracht Frankfurt 1-0 (0-0)
gól: Sirigu (90.)

VfL Wolfsburg - 1. FC Köln 0-0

RB Leipzig - Borussia Dortmund 1-0 (0-0)
gól: N. Keita (89.)

vasárnap játsszák:
Werder Bremen - FC Augsburg 15.30
FSV Mainz 05 - 1899 Hoffenheim 17.30

A tabella:
1. Bayern München 2 8-0 6 pont
2. Hertha BSC 2 4-1 6
3. 1. FC Köln és VfL Wolfsburg 2 2-0 4
5. RB Leipzig 2 3-2 4
6. Bayer Leverkusen 2 4-3 3
7. Freiburg 2 4-3 3
8. Borussia Dortmund 2 2-2 3
9. Eintracht Frankfurt 2 1-1 3
10. Borussia Mönchengladbach 2 3-4 3
11. SV Darmstadt 98 2 1-2 3
12. Hoffenheim 1 2-2 1
13. Hamburg SV 2 2-4 1
14. FC Ingolstadt 04 2 1-3 1
15. Mainz 1 1-2 0
16. FC Augsburg 1 0-2 0
17. Schalke 04 2 0-3 0
18. Werder Bremen 1 0-6 0