Társoldalunk:

Nagy Ádám: Többet akarunk, mint bennmaradni

2016.09.22. 16:15

A Nagy Ádámmal felálló Bologna érdekes meccsen, végül teljesen megérdemelten győzte le a Sampdoriát a Serie A 5. fordulójában. A klub honlapja megszólaltatta a magyar középpályást.

A Bologna az első félórában azt sem tudta, milyen rendezvényen van, de aztán összekapta magát, fokozatosan átvette az irányítást, és végeredményben simán győzte le a Sampdoriát. A magyar középpályás - ha nem is a legjobb meccsét hozta le - tulajdonképpen jól játszott, sokat volt játékban, aktív volt a pályán.

Nagy a klub honlapja mellett egyike volt a sajtótájékoztatóra küldött játékosoknak, ott elmondta, hogy családias a hangulat a klubon belül, és ez a pályán is látszik, mert jól segítik egymást a játékosok. "Én alapvetően optimista beállítottságú vagyok, így azt gondolom, bár biztosan lesznek kemény meccsek a legnagyobbak ellen, de a hazai meccseinket bebizonyítottuk, hogy szurkolóink segítségével sokkal többen reménykedhetünk, mint a bennmaradás kiharcolása" - mondta a magyar játékos.

Nagy Ádám kezd beilleszkedniForrás: NurPhoto/Franco Romano/NurPhoto/Franco Romano

Nagy a klub Facebook-oldalának is nyilatkozott (egyelőre magyarul), ebben megköszönte a csapattársak segítségét a beilleszkedésében.

A Doria legyőzésnek legfontosabb eleme azonban nem Nagy Ádám játéka volt, hanem az ifjú Verdi, aki ezzel a góllal szerezte meg a vezetést a Bolognának. Szerénytelen.