Társoldalunk:

Rejtett kamerával buktatták le az angolok korrupt kapitányát

2016.09.27. 07:46

A júliusban kinevezett Sam Allardyce az angol fociválogatott szövetségi kapitányaként tárgyalt kínos ügyekről, például arról, hogy hogyan lehet a játékosvásárlásra vonatkozó szabályokat megkerülni, hiszen „abban van a pénz”. A Telegraph rejtett kamerás felvételt készített a beszélgetésről, ami a szakember állásába is kerülhet.

A brit lap egy tíz hónapos kutatómunka eredményét kezdi most el megjelentetni, amelynek célja, hogy felgöngyölítse az angol futballt behálózó korrupciós ügyeket. A Premier League-klubok a nyáron rekordnak számító 1,17 milliárd fontot költöttek játékosvásárlásra, de a másodosztályú csapatok is elszórtak 214 millió fontot az átigazolási piacon.

Allardyce az első áldozat

A Telegraph újságírói olyan távol-keleti üzletembereknek adták ki magukat, akik a Premier League iránt érdeklődnek, Allardyce pedig arról beszélt nekik, hogy hogyan tudják megkerülni az angol szövetség (FA) játékosvásárlásra vonatkozó szabályozását, amelyet 2008-ban hoztak meg, a FIFA ezt 2015-ben követte.

Sam Allardyce nem valószínű, hogy még egyszer leül az angol kispadraForrás: AFP

A szabályzás lényege, hogy megtiltsák, hogy egy focista játékjoga egy harmadik fél birtokában legyen.

Nem probléma megkerülni, valójában az igazi pénz ebben van”– mondta a szövetségi kapitány, aki kétszer találkozott az „üzletemberekkel”, összesen négy órát tárgyalt velük. Ügynöke, Mark Curtis és pénzügyi tanácsadója, Shane Mosley is ott volt a megbeszéléseken.

Arról is beszélt, hogy Dél-Amerikából, Portugáliából, Spanyolországból, Belgiumból és Afrikából is harmadik félen keresztül érkeznek játékosok, példának Enner Valenciát említette, az ecuadori focistát 12 millió fontért vette meg 2014-ben az akkor Allardyce által irányított West Ham egy mexikói csapattól.

Valencián is sokat kereshettekForrás: AFP/Oli Scarff

A 61 éves szakembert már kinevezték angol kapitánynak, de még az első edzését sem tartotta meg a válogatottnak, amikor leült az inkognitóban lévő újságírókkal. Ennek ellenére arról egyeztetett, hogy egy 400 ezer fontos szerződés keretében, mint az angolok szövetségi kapitánya, amolyan nagykövetként elutazik Szingapúrba és Hongkongba is.

Az nem kérdés, hogy Allardyce komolyan megsértette az FA szabályzatát, és a szerződését is megszegte, az angol szövetség azonnal vizsgálatot indított ellene.

Allardyce bírálta elődjeit isForrás: Telegraph

Az évi 3 millió fontot kereső Allardyce továbbá élesen bírálta elődjeit, például Roy Hodgsont, akit gúnynevén, Woynak nevezett – utalva a beszédhibájára, szerinte őt nem lenne szabad engedni emberek előtt beszélni.

Elég határozatlan, talán ezért is hagyták magára a játékosok. Miután megnyerte mind a tíz selejtezőjét, az Eb-re elfogyott. Meg kellett volna vernünk az oroszokat, a szlovákok elleni döntetlen után csak nyernünk kellett volna Izland ellen is, de összeomlott.”

Elmondta, hogy Hodgson segítőjét, Gary Neville-t is alkalmatlannak találta a posztra. „Tíz percig vitatkoztak azon, hogy behozzák-e Izland ellen Rashfordot” – indokolt Allardyce.

Az új Wembley-t azóta is nyögik

Bírálta az angol szövetséget is, amely 870 millió fontért építette meg az új Wembley-t, és azóta is nyögi a hitelt.

Máshogy is építhették volna a Wembley-t Allardyce szerintForrás: Dreamstime

„Ha ugyanúgy építették volna meg, mint mindenhol máshol a világon, akkor 400 millióból kijött volna. Az FA-ről azt tartják, hogy a leggazdagabb szövetség a világon, de szerintem ez nem igaz, inkább azt mondanám, hogy a legnagyobb forgalma itt van. Itt is minden csak a pénzről szól” – mondta.

A rejtett kamerás videót itt nézheti meg