Vágólapra másolva!
A Debrecen labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását Robert Vittek, 81-szeres szlovák válogatott csatár.

A DVSC honlapja szerint a 34 éves támadó jövő nyárig írt alá, de a megállapodás szerint a klubnak lehetősége van a szerződés időtartamán változtatni.

Vittek vb-góljai 2010-ből:

A Nürnberg és a Lille volt a két legnevesebb csapata

A 2010-es világbajnokságon négy gólt szerzett játékos a felnőttek között az 1999-2000-es szezonban mutatkozott be nevelőegyesületében, a Slovan Bratislavában, majd játszott a német Nürnbergben és a francia Lille csapatában, 2010-től pedig négy éven át Törökországban légióskodott az Ankaragücü, a Trabzonspor, az Istanbul Büyüksehir, valamint a Belediyesi együtteseinél.

A Slovan kék mezét a Loki piros dresszére cserélte Forrás: AFP

Tavaly 10 gól, 5 gólpassz volt a mérlege

Vittek 2013-ban visszatért a Slovanhoz, melynél a nyáron lejárt a szerződése, így szabadon igazolhatóvá vált. Az előző idényben a második helyen végzett a szlovák bajnokságban a pozsonyiakkal.

A szezonban 24 bajnokin tíz gólt szerzett, és adott öt gólpasszt, az Európa Liga-selejtezőben öt meccsen hét gól volt a mérlege, a szlovák kupában pedig öt találkozón egyszer volt eredményes - írja a dvsc.hu.