Szalai elmondta, hogyan lehetünk sikeresek, Lang nem alszik

Németh Krisztián; Fiola Attila; Gera Zoltán; Kádár Tamás
A válogatott megkezdi a felkészülést Azerbajdzsán és Wales elleni Eb-selejtezőkre
Vágólapra másolva!
A védelemben hibázó Lang Ádám és Fiola Attila is rendkívül önkritikusan és csalódottan nyilatkozott a Svájctól elszenvedett 3-2-es vb-selejtezős vereség után. Gera Zoltán szerint a Groupama Arénát megtöltő közönség reakcióján is látszott, hogy így ki lehet kapni, hiszen a magyar válogatott jól játszott, és erre lehet építeni a jövőben is. Szalai Ádám szerint még több fiatal magyar játékosnak kell elitligába igazolnia, akkor esélyesek lehetünk ilyen klasszis csapat ellen is.

Az első gólnál lyukat rúgó Lang Ádám szerint az első félidőben nagyon jól játszottunk, szép támadásokat vezettünk, veszélyben forgott a svájciak kapuja.

hiszen onnantól nekünk kellett menni az eredmény után. Pozitívum, hogy vissza tudtunk jönni a meccsbe. A második góljuk bravúrkategóriába sorolható, utána megint sikerült egyenlíteni."

Lang (középen) önkritikus volt Forrás: MTI/Illyés Tibor

Lang szerint 2-2-nél, amikor Németh Krisztián eltűnt középen a 16-oson belül a svájci védők között, tizenegyest kellett volna fújnia a játékvezetőnek. "Azonban tudjuk, hogy a ha nem játszik, így sajnos két meccs után csak egy pontunk van.

mert nagyon készültünk rá, tudtuk, hogy mennyire fontos lesz, nagyon szerettük volna megnyerni. Hétfőn javíthatunk."

Most nem volt szerencsénk

Gera Zoltán szerint egy klasszis csapat volt az ellenfél pénteken este, amely kegyetlenül kihasználta a magyar csapat hibáit. "Pedig jól játszottunk, a döntetlen reálisabb lett volna, de akár nyerhettünk is volna. Ilyen a futball, el kell fogadni, hogy néha nem nekünk, hanem az ellenfélnek van szerencséje. Mindenki nagyon csalódott volt, de a közönség reakciójából is látszott, hogy díjazták a teljesítményünket, így ki lehet kapni."

Gera ismét a csapat egyik legjobbja volt Forrás: MTI/Illyés Tibor

A Ferencváros rutinos középpályása arra utalt, hogy a szurkolók a vereség ellenére is kiálltak a csapat mellett, a lefújást követően "Aki ugrál, büszke magyar" rigmussal köszönték meg a válogatottnak a meccset, majd közösen elénekelték a Himnuszt.

"Nagyon sokat ad ez nekünk. Rendkívül rossz érzés volt, amikor lefújták a meccset, de a szurkolók rengeteg pozitív energiát adtak, könnyebb lesz így feldolgoznunk a vereséget" - mondta Lang Ádám.

Fiola Attila Langhoz hasonlóan rendkívül letörten nyilatkozott: "Szerettük volna megnyerni ezt a meccset, nehéz ilyenkor mit mondani. Nagyon csalódott vagyok, mert a csapat nem érdemelte meg a vereséget.

Lehet, hogy a szívünk túlságosan vitt előre, ezért hibáztunk is hátul, ezt pedig a svájciak kihasználták. Muszáj felállnunk!"

Fiola egy ütemmel maradt le a második svájci gólnál Forrás: MTI/Kovács Tamás

A Király Gábor helyét a kapuban megöröklő Gulácsi Péter szerint már jól megértik egymást a védőnégyessel, a gólokat nem ezért kapták.

"Az előző meccs is mutatta, hogy a védelmen átjátszott helyzetei nem voltak az ellenfélnek, tehát jól zártuk le a támadásokat, bár három kapott gólnál ez nehezen mondható el. Ugyanakkor ezek a gólok nem meg nem értettségből születtek, hanem egy-egy villanásból, illetve egy-egy hibából. Hétfőig meg kell próbálni a fejeket kitisztítani."

Gulácsit és társait a vereség ellenére ünnepelték a meccs után Forrás: MTI/Illyés Tibor

Nagy Ádám szerint az első félidőben nem teljesített jól, voltak eladott labdái, a második félidőre azonban ő is feljavult, akárcsak a magyar válogatott.

"A profi foci ilyen, ha két hiba is van egy meccsen, azt kihasználja az ellenfél, erre láttunk most példát. A svájciak láthatóan tartottak tőlünk, az első félidőben sem mertek úgy feljönni, mindig biztosított náluk valaki hátul, nagyon szervezettek voltak.

Pozitívum, hogy a szurkolók egy olyan küzdeni akarást láthattak, amely az Eb-n végigkísért bennünket. Ilyen játékkal hétfőn nyerni tudunk Lettországban."

Nagy Ádám játékára ezúttal sem lehetett panasz Forrás: MTI/Kovács Tamás

A két gólt szerző Szalai Ádám szerint a magyar csapat felállásának is köszönhetően nem tudtak játékban fölénk kerekedni a svájciak.

"A széleken folyamatosan duplázni tudtunk, a bal oldalról több beadás is jött, ami az elmúlt meccsen nem volt jellemző. Ennek a felállásnak köszönhetően többet pihenhettem, amikor nálunk volt a labda, mert Zolival (Gera) és Ádival (Nagy) hátulról stabilabban tudtunk építkezni. Próbáltuk őket folyamatosan nyomás alá helyezni, így sült el" - mondta a magyar csatár.

Szerinte a svájci válogatott játékosok elitligákban játszanak, és bár semmi extrát nem mutattak, de kevesebbet hibáztak.

Szalai nagyot küzdött a svájci védőkkel Forrás: MTI/Kovács Tamás

"Akkor beszélhetünk majd sikeres magyar válogatottról,

és ennek köszönhetően úgy megyünk neki egy Svájc elleni meccsnek, hogy nem mi vagyunk az esélytelenek."

Arra a kérdésre, hogy maradt-e Lettországra gól Szalai lábában, a Bundesligában játszó csatár így felelt: "Végre szereztem hazai közönség előtt is gólt, mégsem lehetek elégedett.

Mindenképp győzni megyünk Lettországba."

A meccs góljait itt nézheti meg.