Társoldalunk:

Ez a Joe Hart nem kellett Guardiolának

2016.10.11. 22:39

Pep Guardiola egyik első lépéseként eltávolította Joe Hartot a Manchester Cityből, aki annyira nem tört össze ettől, hogy parádésan védett a Szlovénia elleni vb-selejtezőn.

Guardiola ritkán téved játékosokkal, bár igaz, ami igaz, szeret kipenderíteni neki nem tetsző játékosokat aktuális csapatából. A Manchester Cityhez érkezve egyik első dolga volt, hogy útilaput kössön a csapat addigi első számú kapusa, Joe Hart lábára.

Hart nem bánta, hogy Torinóba kell költöznie, és ugyan első meccsén bakizott egy látványosat, azóta viszont nem lehet rá panasz. A válogatottban pedig fel sem merült, hogy ne az ő nevével kezdődne az összeállítás. 

A bizalmat pedig meg is hálálja, elvégre Szlovákia és Málta után Szlovéniában is megőrizte a góltól az angol kaput. Peidig volt dolga bőven, a második félidő elején többször is megtornáztatták a szlovénok. A legnagyobb bravúrt a 48. percben mutatta be:

És ez csak egy volt Hart bravúrjai közül, aki közvetlenül ezt megelőzően is fogott egy hatalmasat, majd egy az egyben "verte meg" a meccs leglobbját, a Fiorentinában játszó Josip Ilicicet.

Ha Pep Guardiola nézte ezt a meccset, akkor most mi is így képzeljük el a kiváló katalán trénert: 

 Ez egy kicsit gonoszabb álláspont, de ez sem állhat távol a valóságtól: