Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK csütörtök este többórás ünnepi programmal és a portugál Sporting elleni gálamérkőzéssel avatja fel az új Hidegkuti Nándor Stadiont. A Nemzeti Sport információi szerint az ellenfélnél alig akad játékos az első csapat keretéből, így Eb-győztes portugálokat nem láthatnak a nézők.

A Sporting az eredeti megállapodás szerint a legjobb csapatával érkezett volna az MTK elleni (először szeptember 21-ére kitűzött, majd októberre halasztott) mérkőzésre, de

csütörtök este az FC Famalicao ellen kell játszania a Portugál Kupa első fordulójában,

így Budapestre a profi keretből csak hárman utazhatnak el.

Ezt a kupamérkőzést a Sportingnak október 16-án, vasárnap kellett volna lejátszania, de a Portugál Labdarúgó-szövetség három nappal korábbra, csütörtökre tette át az időpontot. (Azért az nem teljesen megszokott, hogy kedden még világbajnoki selejtezőket rendeztek, csütörtökön pedig már a hazai kupasorozatban kell játszania egy európai topcsapatnak.)

A Nemzeti Sport úgy értesült, hogy Azbe Jug (kapus), Ricardo Esgaio (jobbhátvéd) és Matheus Pereira (balszélső) érkezik Magyarországra a Sporting első csapatából. A Transfermarkt.de adatai szerint a 2016–2017-es szezonban a három játékosnak még nincs hivatalos mérkőzése a Sporting felnőtt együttesében.

Az új Hidegkuti Nándor Stadion Forrás: MTK

A 20 órakor kezdődő találkozóra minden jegy elkelt, a helyszínen nem lesz lehetőség belépő vásárlására. Az új Hidegkuti Nándor Stadion kapui már 16.30-kor kinyitnak, a két és fél órás ünnepi program fél hatkor veszi kezdetét.

A mérkőzésre minden olyan futballistát meghívtak, aki valaha viselte az MTK mezét, ők egy külön szektorban kapnak helyet.

A nagy felbontású kivetítőn múltidéző kisfilmeket, korábbi MTK-játékosok és szurkolók üzeneteit vetítik majd, de az 1964-es, Sporting elleni KEK-döntő pillanatai is láthatóak lesznek. Az akkori együttesek ma még élő játékosait a pályán köszöntik fel.

A stadion névadójáról,

az Aranycsapat legendás csatáráról, Hidegkuti Nándorról hosszabb filmmel emlékeznek meg,

emellett pedig meglepetéssel is készülnek a szervezők.

Az MTK és a Sporting játékosait Magyarország kedvenc kommentátora, Hajdú B. István szólítja majd a pályára, a találkozón mindkét csapat számára korlátlan cserelehetőség lesz.