Társoldalunk:

Véber váltja Mátyust Nyíregyházán

2016.10.24. 20:26

Az NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus menesztette vezetőedzőjét, Mátyus Jánost, akinek a helyét Véber György veszi át.

"Véber Györggyel szóban mindenben megállapodott a Spartacus, és az új vezetőedző kedden már csatlakozik a Kozármisleny elleni találkozóra utazó csapathoz. A tervek szerint csütörtökön szentesítik írásban is a szerződést, és ekkor tartja Véber György az első edzését Nyíregyházán. A trénerrel fél plusz egy évre szóló kontraktust köt a klub" - olvasható a nyíregyháziak hivatalos honlapján.

A Nyíregyháza kikapott a Puskás Akadémiától, így a nyolcadik helyre csúszott vissza, 14 forduló alatt hat győzelem, három döntetlen és öt vereség a Spartacus mérlege.

Véber legutóbb a megyei I. osztályú Nagykőrösi Kinizsit irányította, amely 11 meccséből hármat megnyert, három döntetlen mellett ötször kikapott, így a 11. helyen áll a 16 csapatos bajnokságban.