Társoldalunk:

A MU-nak tovább tart, a Citynek megszakadt a rossz sorozata

2016.10.29. 18:26

Három-három nyeretlen meccs után a vörösök csak 0-0-t játszottak hazai pályán a Burnley ellen, míg Guaridola csapata két duplázójának köszönhetően simán nyert Birminghamben.

A forduló előtt a tabellát vezető Manchester City a West Bromwich Albionhoz látogatott és fél óra elteltével már 2-0-ra vezetett köszönhetően a meglehetősen jó formát futó, és már hét bajnoki gólnál járó Sergio Agüero révén.

Ez volt Sergio Agüero második gólja:

A második félidőben a csapat egyik nyári szerzeménye, Ilkay Gündogan duplázott, aki Agüero első találata előtt gólpasszt is adott – ilyenre legutóbb még idén januárban volt példa a részéről. Győzelmével a City visszavette a vezetést a délután nyerő Arsenaltól.

A másik manchesteri csapat, a United hazai pályán fogadta a Burnley-t, és a nyomasztó fölény ellenére – 37-szer lőttek kapura Mourinho játékosai, ilyen ágyútüzet a 2003-2004-es szezonban vezettek elő utoljára – sem tudtak betalálni. Zlatan Ibrahimovic hatodik bajnokiján maradt gól nélkül – ilyen borzalom legutóbb még 2007 decemberében az Inter játékosaként esett meg vele. De a meccs leglátványosabb mozdulata így is az övé volt:

Wayne Rooney újra csak a kispadról szállhatott be, a 73. percben lépett pályára, amikor a MU már öt perce emberhátrányban volt Ander Herrera kiállítása miatt.

Az előző idény első két helyezettje a White Hart Lane-en találkozott, és játszott 1-1-es döntetlent. A vezetést a Tottenham szerezte meg Vincent Janssen büntetőjével a 44. percben, a Leicester azonban közvetlenül a szünet után egyenlített, Jamie Vardy passzából Ahmed Musa volt eredményes.

Eredmények
Premier League 10. forduló:
West Bromwich Albion –Mqnchester City 0-4 (0-2)
g.: S. Aguüero (19., 28.), Gündogan (79., 90.)

Manchester United – Burnley 0-0
kiállítva: Ander Herrera (68.)

Tottenham – Leicester City 1-1 (1-0)
g.: V. Janssen (44., 11-esből), ill. A. Musa (48.)

Middlesbrough – Bournemouth 2-0
g.: G. Ramírez (30.), Downing )56.)

Watford – Hull 1-0 (0-0)
g.: M. Dawson (82., öngól)

Crystal Palace-Liverpool 2-4
g: McArthur (18., 33.), ill. Can (16.), Lovren (21.), Matip (44.), Firmino (71.)

korábban:
Sunderland – Arsenal 1-4 (0-1)