Társoldalunk:

Őrült pénzért ment Kínába a volt Chelsea-edző

2016.11.04. 12:38

A portugál André Villas-Boas lett a kínai élvonalban szereplő Shanghai SIPG új vezetőedzője.

A 39 éves szakember legutóbb az orosz Zenit együttesét irányította, de az előző szezon végén, májusban távozott posztjáról.

Sajtóértesülések szerint a fiatal tréner - aki a korábbi angol szövetségi kapitányt, a svéd Sven-Göran Erikssont váltja a kispadon - a világ legjobban fizetett edzőinek egyike lesz évi 13,7 millió dollárral.

Andre Villas-BoasForrás: AFP/Johannes Eisele

Villas-Boas 2010-11-ben üstökösként robbant be a világ legjobb edzői közé, miután az FC Portóval a portugál bajnokság és kupa mellett az Európa Ligát is megnyerte. Le is ülhetett a Chelsea kispadjára, és sokan máris az új José Mourinhót látták benne (sikerek a Portóval, majd a Chelsea irányítása), itt azonban egy év múlva elköszöntek tőle. Ezt követően a Tottenham Hotspurt irányította, majd innen ment 2014-ben a Zenithe.