Társoldalunk:

Teniszeredménnyel állt 916 nap után a tabella élére a Liverpool

2016.11.06. 19:56

Hat gólt szerzett a Liverpool, a Manchester Unitedben pedig a Paul Pogba, Zlatan Ibrahimovic páros játszotta a főszerepelt a Swansea otthonában aratott 3-1-es sikerben.

A Liverpool úgy vezetett félidőben 3-0-ra a Watford ellen, hogy egy pár helyzet még ki is maradt, ez mindent elmondott a meccs egyoldalúságáról. Mané és Emre Can fejjel szerzett gólt, Coutinho átlövésből, de a gólgyártás a második félidőben sem fejeződött be, Lallana Firminóval rúgatott gólt, majd Firmino szolgálta ki Manét, és Wijnaldum adta meg a végső döfést a 91. percben.

A meccs hét gólja:

Ez volt az ötödik alkalom ebben az idényben, amikor a Liverpool négy vagy annál több gólt szerzett a bajnokságban, és így Jürgen Klopp ténykedése óta először vezeti a tabellát a csapat. Utoljára 2014. május 6-án volt a Premier League éllovasa a Liverpool.

Hatszor gyakorolhatták a gólörömöt a Liverpool játékosaiForrás: AFP

Pogba nagyon eltalálta

A Manchester United szeptember 24-én 4-1-re győzött a bajnok Leicester ellen, azóta viszont négy PL-meccsen összesen három pontot szerzett. A Swansea ellen megszakadt a rossz sorozat, Pogba akkora gólt lőtt, amit a világ legdrágább játékosától el is vár az ember, majd Ibrahimovic előbb a 16-oson kívülről jobbal, majd kicsit közelebbről ballal küldte a helyére a labdát.

A hátralévő egy órát már le sem kellett volna játszani, egyedül Van der Hoorn örülhetett, aki egy precíz fejessel került be a jegyzőkönyvbe.

A BL-ben remeklő Leicester továbbra is bukdácsol a bajnokságban, ezúttal hazai pályán kapott ki a West Bromtól, és ezzel csak két ponttal áll jobban, mint a kiesőhelyen tanyázó Hull.

Premier League, 11. forduló:
Hull City - Southampton 2-1 (0-1)
gól: Snodgrass (61.), Dawson (63.), illetve Austin (6., 11-esből)

FC Liverpool - Watford 6-1 (3-0)
gól: Mané (27., 60.), Coutinho (30.), Emre Can (43.), Firmino (57.), Wijnaldum (91.), illetve Janmaat (75.)

Swansea City - Manchester United 1-3 (0-3)
gól: Van der Hoorn (69.), illetve Pogba (15.), Ibrahimovic (21., 33.)

Leicester - West Bromwich Albion 1-2 (0-0)
gól: Szlimani (55.), illetve Morrison (52.), Phillips (72.)

Arsenal - Tottenham Hotspur 1-1 (1-0)
gól: Wimmer (42., öngól), illetve Kane (51., 11-esből)

A tabella:
1. Liverpool 11 30-14 26 pont
2. Chelsea 11 26-9 25
3. Manchester City 11 25-10 24
4. Arsenal 11 24-11 24
5. Tottenham Hotspur 11 15-6 21
6. Manchester United 11 16-13 18
7. Everton 11 15-13 18
8. Watford 11 15-19 15
9. Burnley 11 11-15 14
10. Southampton 11 12-12 13
11. West Bromwich Albion 11 12-15 13
12. Stoke City 11 13-18 13
13. Bournemouth 11 13-16 12
14. Leicester City 11 13-18 12
15. Middlesbrough 11 10-12 11
16. Crystal Palace 11 16-19 11
17. West Ham United 11 11-20 11
18. Hull City 11 10-24 10
19. Swansea City 11 10-21 5
20. Sunderland 11 9-21 5