Társoldalunk:

Télen elküldené motiválatlan focistáit a Fradi

2016.11.17. 10:12

A Ferencvárosnak tavaly 15 forduló után 40 pontja volt, míg idén 25 ponttal a harmadik helyen áll. Ráadásul a szezon elején rögtön kiesett a Bajnokok Ligájából a jóval esélytelenebbnek tartott albán ezüstérmes ellen. Vajon mi történt a játékosokkal? Thomas Doll szerint sok futballistából hiányzik a belső tűz, Orosz Pál pedig azt mondja, akár már télen elküldhetik azokat, akiken látszik, hogy nem motiváltak. De vajon miért nem tud sztárfocistákat igazolni a Fradi, és lesz-e esélye valaha a BL-csoportkörre? Az FTC népligeti edzőközpontjában beszélgettünk a futballcsapat edzőjével és vezérigazgatójával.

Felmerül a kérdés, hogyan érzi most magát Thomas Doll? Csapata bajnoki címvédőként a harmadik helyen áll a tabellán, viszont csak öt pont választja el az éllovas Vasastól. Ugyanakkor a Paks elleni, hazai 2–1-es vereség után a jövőt illetően nem minden szurkoló optimista. A játékosként Európa-klasszisnak számító Doll kérdésünkre persze rögtön rávágta, hogy nagyon jól van, de hozzátette, hogy nem minden tökéletes. „Ha a csapat jobban koncentrált volna a szezon eddigi részében, és néhánnyal több pontunk lenne, akkor még jobb lenne most a hangulatom. De ez benne van a futballban.”

Nem tudják, mi van a játékosok fejében

Azokkal azonban nem ért egyet, akik rossz szereplésről beszélnek. „Nem tartom kudarcnak a mostani helyzetünket, hiszen a Vasassal szembeni hátrányunk ledolgozható. A célunk természetesen az, hogy mindenkit megelőzzünk, és megnyerjük a bajnokságot. Egyébként Európában több nagycsapat rosszul kezdett, így nem mondhatjuk, hogy csak a Ferencváros az egyedüli, amely nem ugyanúgy áll a tabellán, mint egy éve ilyenkor.”

Thomas Doll vezetésével a Fradi legutóbb megnyerte a bajnokságot és a Magyar Kupát isFotó: Polyák Attila - Origo

A Fradi idei szereplését alapjaiban meghatározta a Partizani Tirana elleni BL-kiesés, és Doll szerint a csapatban sok olyan játékos szerepelt, akiből hiányzott az a motiváció, amely a sikerhez kellett volna. „Nem volt meg az a belső motiváció, ami mindenképp szükséges lett volna. Ráadásul egyes játékosokban ez alapból hiányzik. Meg kell néznünk Orosz Pállal, kik azok, akikkel a jövőben továbbmehetünk ezen az úton.”

De mit tehet olyankor a vezérigazgató, ha ezt hallja az edzőtől? „Mindent tudunk a játékosokról, hogy mit csinálnak a pályán – mondta Orosz Pál. Mennyit futnak, hová futnak, mekkora a súlypontemelkedésük, és a többi. Egyetlen dolog van, amit nem tudunk, hogy mi van a fejükben. És ahogy Thomas is mondja, ezek a lelki tényezők nagyon fontosak.”

Szilágyi Áron pszichológusa a Fradinál is dolgozik

Új pszichológus került a csapat mellé, az olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal is dolgozó Kárpáti Róbert. „A feladata az lesz, hogy a játékosok fejében rendet tegyen. De ha valaki nem motivált, azt észre kell vennünk, és ha ez bebizonyosodik, akkor tőle el fogunk köszönni. Akár már most télen” – fogalmazott Orosz Pál.

Kárpáti Róbert sportpszichológus, aki ezentúl a Ferencvárosnál is dolgozik.Forrás: Kárpáti Róbert

Ezt a motiváltságot ki lehet-e akkor szúrni, amikor még csak tesztelik a játékost? „Azon dolgozunk, hogy ezt már akkor észrevegyük. De olyan nincs, hogy egy csapatnál minden igazolás bejön. Hála istennek a Ferencvárosnál az érkezők többsége általában beváltja a hozzá fűzött reményeket, legalább az átlagos nemzetközi szintet hozzuk ezen a téren. De a szakpszichológussal még nagyobb hangsúlyt fogunk erre fektetni.”

Orosz Pál szerint nem kudarc, hogy most harmadik a Fradi, hiszen innen elérhető a bajnoki címFotó: Polyák Attila - Origo

A belső tűz Doll szerint is nagyon fontos, de volt az edzőnek egy mondata, amelyre felfigyeltünk. „Ami a magyar bajnokságban elég lehet, az nemzetközi szinten kevés.”

Ami az Eb-n sikerült, az az NB I-ben miért nem?

Ha ez igaz, akkor hogyan lehet, hogy a foci-Eb-n sikeres volt az NB I-es játékosokkal teletűzdelt válogatott? Doll őszinte volt. „Az egy nagyszerű történet. Egy nagyon klassz, összetartó csapat szerepelt Franciaországban. De Magyarország abból is sokat profitált, hogy Eb-csoportellenfeleinek futballistái hosszú szezont tudtak maguk mögött. Ausztria például fáradt csapat képét mutatta. Félre ne értse senki, nem szeretném kisebbíteni a magyar sikereket, de David Alaba, aki negyvenmillió eurót ér, úgy játszott, mintha egy kétmillió eurós játékos lenne. Egy kis szerencse is kellett a magyar győzelemhez. Viszont azt is láttam, hogy Magyarország együttese jól védekezett, jó ritmusban várt a lehetőségekre, és amikor kellett, élt is vele. Amikor a magyar csapat kinyílt, és elkezdett játszani, akkor viszont sok gólt kapott.”

A Fradi-Haladáson Böde tudta, hogyan lehet túljárni Király Gábor eszén:

Orosz Pál számára egyébként nem rossz érzés, hogy vannak, akik kudarcnak tartják a mostani harmadik helyet. Szerinte nem is olyan régen volt egy olyan időszak, amikor örültek volna a Fradi-szurkolók akár még annak is, ha a dobogón végez a csapat. „Nyilván a 21 pontos előnnyel megnyert bajnoki címmel kicsit elkényeztettük tavaly a drukkereket. Mindenki tudja, hogy nem az a normális, hogy egy csapat ilyen nagy fölénnyel nyeri meg az NB I-et. A csapat idén is a bajnoki címet célozza meg, és a jelenlegi ötpontos hátrány ledolgozása nem jelenthet problémát.”

A Paks ellen nagyon kinyíltak a zöld-fehérek

A tavalyi idényben szinte bevehetetlen volt a Groupama Aréna, ahol egyedül az Újpest tudott nyerni (0–1), míg a idei szezonban már kétszer elvérzett a csapat a saját közönsége előtt. A Paks elleni vereséget (1–2) megelőzően, az ötödik fordulóban a Vasas is legyőzte a Fradit (1–2.) „A Paks ellen a gond az volt, hogy túlságosan kinyíltunk. Keveset mozogtunk, egyes játékosok elbújtak a pályán” – beszélt a legfrissebb rossz élményről Doll.

De vajon csak ennyi lenne a probléma? „Sok játékosunk távozott, a válogatott futballisták pedig az év elején nem voltak olyan formában, mint az előző szezonban. A csapat keretében lévő lyukakat még nem sikerült betömni, és sok esetben az új igazolások sem tudtak még beilleszkedni. Azt is el kell ismerni, hogy nem könnyű Magyarországra csábítani a jó külföldi játékosokat, ez is megnehezíti a dolgunkat” – folytatta Doll.

Nyári érkezők és távozók az Üllői úton

Érkezett: Oliver Hüsing (német, Werder Bremen – Németország), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan – Lengyelország, ingyen érkezett)

Kölcsönbe érkezett: Marco Djuricin (osztrák, Red Bull Salzburg – Ausztria), Rju Szungvu (dél-koreai, Bayer Leverkusen – Németország)

Utánpótlásból felkerültek: Csernik Kornél, János Norbert (romániai, ingyen érkezett, legutóbb az Universitatea Clujban szerepelt)

Távozók: Hodgyai László (CFR Cluj – Románia, ingyen), Kunsági Roland (ETO FC Győr), Roland Lamah (belga, lejárt a szerződése), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Rácz Gergő (Paksi FC), Stanislav Sesták (szlovák), Szenes Bence (Vác), Nagy Dominik (Legia Warszawa, 2017 elejétől)

Kölcsönbe távozók: Csilus Ádám (Soroksár), Csilus Tamás (Soroksár), Dragóner Filip (Nyíregyháza), Haris Attila (Soroksár), Holczer Ádám (Soroksár), Huszák Tamás (Soroksár), Silye Erik (Soroksár), Valencsik Dávid (Soroksár).

A Ferencváros jobbára csak az ingyen igazolható játékosok közül válogathat. Orosz Pált arról kérdeztük, vajon mikor jön el annak az ideje, amikor komoly pénzért, fénykorukban lévő sztárokat is képes lesz a Fradi az Üllői útra csábítani?

„Ez több dolgon múlik, elsősorban a pénzügyi háttéren, illetve a magyar bajnokság színvonalán. Nagy kérdés, vajon egy pályafutása csúcsán lévő futballista ide igazolna-e az NB I-be úgy, hogy megfizetik? A bajnokság nívója miatt talán nem jönne, de egyébként nem is tudnánk megfizetni őket jelen pillanatban” – magyarázta Orosz. Szerinte ez az oka annak is, hogy például

Gera Zoltánt is csak akkor tudták megfizetni, amikor külföldön már túljutott pályafutása zenitjén. „De őt sem tudnánk megfizetni, ha ma tíz évvel fiatalabb lenne."

Közben pedig hiába sikerült a Fradinak olyan játékosokat megszereznie vagy kinevelnie, mint Muhamed Besic, David Mateos, Nagy Ádám vagy Nagy Dominik, januártól egyik játékos sem lesz már a Ferencváros keretében. „Ők is inkább Angliába, az Egyesült Államokba, Olaszországba, Lengyelországba igazoltak a Fraditól. Nem tudtuk megtartani őket.”

Doll és Orosz is úgy érzi, hogy az ötpontos hátrány ledolgozhatóFotó: Polyák Attila - Origo

Ami a két tehetséget illeti, Nagy Ádámra a Bologna csapott le a foci-Eb után, Nagy Dominik pedig télen költözik Varsóba a Legiához, ám Orosz Pál szerint semmi gond nincsen azzal, hogy távoztak. „Amikor egy játékos elkezd futballozni gyerekként, meghatározza a céljait. Amikor valaki eljut a nemzetközi szintre, és külföldi komoly csapatok hívják, akkor nekünk nincs morális jogunk ahhoz, hogy ezt megakadályozzuk, hiszen a játékos erre készült. Ráadásul a fizetési viszonyok is teljesen mások a magasabban jegyzett bajnokságokban” – vélekedik a vezérigazgató.

A bécsi Rapid költségvetése két és félszer nagyobb

A játékoskereskedelem a Fradi számára ugyanúgy üzlet, mint más csapatoknál. „A klubok adják-veszik a játékosokat, és az új szerzeményeket próbálják beilleszteni annak a helyére, akit eladtak. Közben pedig abban bíznak, hogy a játékoscseréből profitot termelnek, amit aztán elkölthetnek – például – az utánpótlásra.”

Gera Zoltán térden, a labda tőle távolodóbanForrás: MTI/Kovács Tamás

A Ferencváros első csapatának keretében jelenleg csak két saját nevelésű játékos van, Csernik Kornél és Lakatos István. A klub célja, hogy ez a szám növekedjen. A korábban a Dortmundnál dolgozó Theo Schneider irányításával komoly változások történhetnek ezen a téren. „A legnagyobb bevételi forrás az utánpótlásból kinevelni olyan játékosokat, akiket külföldre el lehet adni. Vannak olyan pozíciók – például ilyen a szélső védőké –, amelyeket ki kell tudni nevelni. Azt a kreativitást pedig, ami ahhoz szükséges, hogy jó eredményeket érjünk el, meg kell vásárolni. Ez viszont nehéz, hiszen már egy Rapid Wien-szintű csapat költségvetése is két és félszerese a Fradiénak, miközben az osztrák csapat semmit nem ér el nemzetközi szinten” – hangsúlyozta a vezérigazgató.

A Rapid nem kereste, a Hamburg igen?

„Tökéletes az összhang” – mondta Orosz Pál azon kérdésünkre, hogy továbbra is nagy-e a szerelem Doll és a Ferencváros vezetői között.

„Amikor először itt ültem 2013 decemberében, és először beszéltem a Ferencváros vezetőivel, már akkor egy hihetetlen bizalmi légkör alakult ki közöttünk. Ez most is megvan, és tudjuk, mit kell tennünk azért, hogy jobb legyen a csapat” – mondta erről a német szakember.

Mindeközben a német és az osztrák sajtó arról ír, hogy a Hamburg és a Rapid Wien is érdeklődik a Doll iránt. „Többen is kerestek, nem csak ketten” – nevetett fel az edző, Orosz Pál pedig úgy kommentálta a sajtóhíreket, hogy „Thomas Doll itt van nálunk, és tudomásom szerint nem is keresték meg Bécsből”.

Orosz Pál részletezte, miért került távol a mai Ferencváros a korábbi Vásárvárosok Kupája-győztes csapattól. „Egy manchesteri konferencián azt mondták: szép a márkánk, szép a stadionunk, de miért maradt le a Ferencváros és a többi magyar klubcsapat Európában? Apámék 1965-ben még európai kupát nyertek a Juventus ellen. Ekkor történt egy komoly változás. A hatvanas évek végén, Nyugaton rájöttek, hogy a foci a szórakoztatóipar része. A sportág kéthetente képes megtölteni a legnagyobb stadionokat is, míg a Beatlest hiába vitték volna el ilyen gyakorisággal a Wembley-be, két-három hónap eltelte után már nem lettek volna rá annyian kíváncsiak. Nem így a focira, amelyet ezek után elkezdtek üzleti alapon fejleszteni. Miközben megértették a financiális, a sportszakmai, az orvosi és a marketinghátteret, nálunk a labdarúgás szimplán csak sport maradt egészen a 90-es évekig. Most pedig ott tartunk, hogy a Ferencváros költségvetése az 1/50-ed része a Real Madrid, vagy 1/8-ad része a Basel büdzséjének. A különbség mára áthidalhatatlan lett. Nem reális, hogy a következő 50 évben ezekkel a csapatokkal azonos szinten legyünk. A lemaradás egyelőre behozhatatlan.”

Idén a Bajnokok Ligája-selejtezőben az albán Partizani parancsolt megálljt a FradinakForrás: MTI/EPA/Armando Babani

Pedig a Magyar Labdarúgó Szövetség elvárja a magyar csapatoktól, hogy minden évben legyen BL- vagy EL-csoportkörben szereplő klubunk. A Bajnokok Ligája főtáblája már-már irreális elvárás. Mivel 2018-tól a topligák (angol, olasz, spanyol, német) első négy helyezett csapata automatikusan kap négy helyet a főtáblán. „Ezáltal leszűkül azoknak a helyeknek a száma, amelyekért az olyan csapatok versenghetnek, mint például a Fradi. Jóval reálisabb megcélozni az Európa Liga-csoportkört.”

A BL lenne a nagy üzlet, de az EL a reális

Orosz szerint ezzel csak az a baj, hogy az Európa Liga presztízse jóval alacsonyabb, mint a BL-é. „Korábban a BEK mellett a KEK-nek és az UEFA-kupának is megvolt a saját presztízse. Most a Bajnokok Ligája a gazdag nagycsapatok játéka, az Európa Ligában pedig a maradék indul. A BL-főtáblára bejutó csapatok kapnak 12 millió euró bónuszt, ami több, mint a mi éves költségvetésünk. És ekkor még labdába sem rúgtak. Ezenkívül a résztvevők minden pontért kapnak még ötszázezer eurót. Az Európa Liga főtáblára jutásért 2,4 millió euró jár, és csak 120 ezret fizetnek pontonként. Ez óriási különbség, ami még inkább mélyíti a szakadékot a kis- és a nagycsapatok között. Ha a nagycsapat nem jut be a BL-be, akkor az EL-ben a tartalékcsapatát fogja csak indítani, hogy a bajnokságra koncentrálhasson, hiszen sokkal nagyobb érdeke, hogy a következő évben is BL-résztvevő legyen, mivel ott sokkal többet lehet keresni.”

Doll kérőiről sokat ír a sajtó, ám a Fradi ragaszkodik a német edzőhözFotó: Polyák Attila - Origo

A jelenlegi Hertha-edző Dárdai Pál kijelentette, hogy a magyar NB I-ben a klubok nem lovagolták meg az Eb utáni eufóriát. „Hiába teszünk meg bármit, ha 500 néző megy csak ki a meccsekre – reagált a volt szövetségi kapitány szavaira Doll. – Ha egy FTC–Haladás meccsen, az Eb utáni első fordulóban csak öt-hatezer néző kíváncsi, mit tehetünk? Pedig akkor a pályán hét válogatott játékos futballozott, köztük a két legenda, Gera Zoltán és Király Gábor.A foci, amit játszunk, jó, mégsem jönnek a nézők. Talán más hétvégi programjuk van a nézőknek, nem tudom. Ezzel együtt jó dolognak tartom, hogy Magyarországon legalább stadionok épülnek. Mi pedig továbbra is szorgalmasan dolgozunk, és megyünk tovább az utunkon. De ha a Paks a Haladással játszik, vagy a Honvéd a Gyirmóttal, akkor nyolcszázan kíváncsiak csak a meccsre. Ekkor feltesszük a kérdést, hogy miért nem jönnek nagy sztárok Magyarországra? Feltesszük, és meg is válaszolhatjuk magunknak. Miért nem játszik a Fradi a Bajnokok Ligájában? Mert nem érjük el azt a szintet. Vágyálmok ezek. De nem csak mi, a Videoton, az MTK vagy a Debrecen sincs ezen a szinten.”