Társoldalunk:

Drámai meccsen esett ki az élvonalból az egykori Barca-sztár csapata

2016.11.20. 17:42

A svéd bajnokság rájátszásában a Halmastad idegenben 2-1-re legyőzte a Helsingborgs csapatát, ami azt jelenti, hogy a hazaiak 23 év után először estek ki az élvonalból, méghozzá a város szülöttének, Henrik Larssonnak az irányításával.

A Helsingborgs IF csak 14. lett a svéd bajnokság (Allsvenskan) élvonalában, ami azt jelentette, hogy a másodosztályban harmadik helyen végző Halmastad ellen oda-visszavágós rájátszással kellett eldönteniük, hogy melyik játszhat a következő szezonban az élvonalban.

Az első találkozó 1-1-es döntetlenre végződött Halmastadban, így a visszavágót a helsingborgi születésű, korábban a Feyenoordban, a Celticben, a Barcelonában és a Manchester Unitedben is megforduló egykori svéd válogatott csatár, Henrik Larsson irányította Helsingborgs várhatta kedvezőbb helyzetből a visszavágót.

Henrik Larsson karrierjében aligha volt ennél szomorúbb mérkőzésForrás: AFP/Bjorn Lindgren

Aminek az első félideje csak nagy küzdelmet hozott gólt nem. A második játékrészt két hazai helyzettel indult, majd a vendégek kértek számon egy elmardt büntetőt a játékvezetőn.

A 82. percben aztán úgy tűnt, hogy eldőlt a párharc, mert Jordan Larsson révén a hazaiak megszerezték a vezetést. Öt perccel később a játékvezető már befújta a vendégek javára a büntetőt, amit a középső védő, Marcus Mathisen gólra is váltott. Három perccel később pedig a meccset és a feljutást is eldöntötte, amikor egy távoli lövése beakadt a Helsingborgs kapujába.

Jövő tavasszal tehát a Halmstad kezdheti majd az élvonalban az idényt, a Helsiingborgs pedig 23 év után először nem a legmagasabb osztályban fog szerepelni.