Vágólapra másolva!
A Chelsea hazai pályán 2-1-re legyőzte a városi rivális Tottenham Hotspurt az angol bajnokság 13. fordulójában. Sikerével a Chelsea a tabella élére ugrott, míg a Tottenham elveszítette veretlenségét.

A Kékek ezt megelőzően legutóbbi hat bajnokijukat kapott gól nélkül nyerték meg, a vendégek azonban a dán Christian Eriksen révén már a 11. percben megszerezték a vezetést, pontot téve ezzel a Chelsea 601 percig tartó sorozatára.

Antonio Conte vezetőedző együttese a félidő végén Pedro gyönyörű tekerésével egyenlített, majd a második játékrész elején Victor Moses találatával fordítottak, és meg is nyerték a meccset.

A Tottenham ezzel a mezőnyből utolsóként kapott ki, a Stamford Bridge-en pedig 1990 februárja óta nem tudott nyerni. A Chelsea-nek ez volt a 27. olyan Spurs-elleni hazai bajnokija, amelyen nem kapott ki, ez minden PL-riválisánál több.

Liverpooli feltámadás, őrület Swansea-ben

Kora délután még a Manchester City vezette a tabellát a Burnley legyőzésével, délután a Liverpool állt az élre, majd késő délután jött a Chelsea. A Liverpool az első félidőben 80 százalékban birtokolta a labdát, de Coutinho csúnyán megsérült. Az első hírek lábtörésről szóltak, ám azóta Klopp edző azt mondta, a bokáját fájlalja a középpályás. Bárhogy is, a második féldiőben a Pool behúzta a meccset, Origi és Milner góljaival.

A Swansea elképesztő, kilencgólos meccset nyert a Crystal Palace ellen. Hogy mennyire őrült és fordulatos meccs volt, elég a végjátékot említeni: 4-3-as Palace vezetésnél Llorrente a 91. percben egyenlített, majd a 93.-ban győztes gólt szerzett.

Premier League, 13. forduló:
Chelsea-Tottenham Hotspur 2-1
Hull City-West Bromwich Albion 1-1
Leicester City-Middlesbrough 2-2
Liverpool-Sunderland 2-0
Swansea City-Crystal Palace 5-4
Burnley-Manchester City 1-2

vasárnap:
Watford-Stoke City 13.00
Arsenal-AFC Bournemouth 15.15
Manchester United-West Ham United 17.30
Southampton-Everton 17.30

A tabella:
1. Chelsea 31 pont
2. Liverpool 30 (32-14)
3. Manchester City 30 (29-12)
4. Arsenal 25
5. Tottenham 24
6. Manchester United 19 (17-14)
7. Everton 19 (16-14)
8. Watford 18
9. West Bromwich Albion 17
10. Bournemouth 15
11. Southampton 14 (12-12)
12. Burnley 14 (12-21)
13. Leicester City 13 (16-22)
14. Stoke City 13 (13-19)
15. Middlesbrough 12
16. Crystal Palace 11 (21-26)
17. West Ham United 11 (13-23)
18. Hull City 11 (11-28)
19. Swansea City 9
20. Sunderland 8