Vágólapra másolva!
A Telegraph tényfeltáró cikke szerint a Chelsea lefizette egyik volt utánpótlás-focistáját, annak családját és ügyvédjét, amikor kiderült, hogy a csapat befolyásos játékosmegfigyelője, Eddie Heath zaklatta őt az 1970-es években.

A már meghalt Eddie Heath állítólag

több mint egy évtizeden át zaklatta szexuálisan a fiatal focistákat,

emellett a klub egyik legjobb scoutja volt, olyan - később sztárrá vált - focistákat fedezett fel, mint Ray Wilkins, aki 84-szer szerepelt az angol válogatottban. Ő nem tudja elképzelni róla a vádakat.

"Nagyon jól ismertem Eddie-t, egy nagyszerű fickó volt. Soha nem hallottam, hogy ilyet tett volna, és nem is tudom elképzelni róla" - nyilatkozta Ray Wilkins.

Közben a Chelsea hivatalos közleményben reagált, amelyben leírja, hogy vizsgálatot indított az ügyben, és hajlandó mindenben együttműködni a hatóságokkal és az angol szövetséggel.

Ray Wilkins nem tudja elképzelni, hogy Eddie Heath bűnös lenne Forrás: AFP/Carl De Souza

Derek Bell, a Newcastle egykori focistája is vallott, hogy a hetvenes években ugyancsak zaklatta őt és több fiatal csapattársát egy George Ormond nevű edző. "Gyerekek voltunk, sokan távol a családtól, többen más országokból jöttek, egyedül érezték magukat, ők még sebezhetőbbek voltak.

Az öltözőben pózolnunk kellett neki, és előtte kellett egymást simogatnunk."

A ház előtt várt

Bell elmesélte, hogy két évvel idősebb bátyjával egy szobában laktak, de amikor nem volt otthon, akkor Ormond többször bement hozzá. "Láttam az ablakból, hogy megáll a ház előtt az autójával, és vár. Rettenetes érzés volt.

Aztán bejött hozzám, az ágyra kényszerített, és megerőszakolt.

Volt, hogy a szüleim a szomszéd szobában voltak, de megfenyegetett, hogy csúnya vége lesz a dolognak, ha eljár a szám. Tudtam, hogy ez nem normális, de meg voltam rémülve, így nem tudtam ellene mit tenni."

Former Newcastle United player tells police he was abused in club's youth system

Az utóbbi időben egyre több hasonló esetre derült fény az angol futballban, Andy Woodward egykori focista mesélt arról, hogy a Crewe Alexandra játékosaként, 11 évesen zaklatta őt a csapat edzője, Berry Bennell. Az edző a legfrissebb hírek szerint nyolc 14 éven aluli játékoshoz közeledett szexuálisan, Woodward arról beszélt, hogy először csak fogdosta őt, majd meg is erőszakolta.

Woodward a tévében vallott:

Három másik egykori focistatársa is követte őt a vallomástételben, Chris Unsworth arról mesélt, hogy Bennell gyakran vitte őt autóval edzésre, majd onnan haza, és már az autóban tapogatta. Mesélt ottalvós estékről is, amikor az edző több fiatal játékost is áthívott magához, általában két-három gyerekkel bújt ágyba.

Először csak játszott velük, később aztán komolyra fordultak a dolgok.

Az angol szövetség (FA) létrehozott egy 24 órán át hívható számot, amelyet bárki felhívhat, aki szexuális zaklatás áldozata lett az angol futballközegben.