Társoldalunk:

Guardiola sem tudta megállítani a Contéval szárnyaló Chelsea-t

2016.12.03. 15:42

A Chelsea idegenben, hátrányból felállva győzte le 3-1-re a Manchester Cityt a Premier League 14. fordulójának nyitó mérkőzésén, így továbbra is első a tabellán. Guardiola csapata egy órán át nyeregben érezhette magát, de a Chelsea az utolsó fél órában valósággal elgázolta ellenfelét. A találkozót csúnya jelenet és két piros lap zárta. Este az Arsenal lehajrázta a West Hamet, ezzel feljött a második helyre.

Szakértők szerint a Premier League történetének legtámadóbb felfogású kezdőcsapatát küldte pályára Pep Guardiola. A kijelentés nem túlzó, hiszen Ilkay Gündogan, Jesús Navas, Leroy Sané, David Silva, Kevin De Bruyne és Sergio Agüero is ott volt a Manchester Cityben. A Chelsea-nél Cesc Fabregas csapatba állítása okozott némi meglepetést, a spanyol a sérült Nemanja Maticot helyettesítette a középpályán.

Az első félidő rendkívüli iramban kezdődött, egymásnak estek a csapatok. Szó szerint, a találkozót több durva szabálytalanság is kísérte. Eden Hazard már a harmadik percben fájlalta a lábát, Sergio Agüero páros lábbal szállt bele David Luizba, de nem sokkal később a brazilt is kiállíthattak volna, mert az argentinnal szabálytalankodott utolsó emberként.

A City szerzett - Fernandinho révén - egy lesgólt, majd a 45. percben egy szabályost is. Gary Cahill egészen látványos öngóllal mattolta saját kapusát.

A Manchester City irtozatós tempóba kapcsolt a második félidőben, sorra alakította ki a helyzeteket, de képtelen volt megduplázni előnyét. Pedig ennél közelebb nem lehet kerülni a gólszerzéshez.

De Bruyne kihagyta az az ordító ziccert, néhány perccel később pedig újra foghatta a fejét. A 60. percben Diego Costa nagyon megverte Otamendit, és egyenlített.

Alig tíz perccel később jött az igazi hidegzuhany. A Manchester City újabb ígéretes gólszerzési lehetőséget puskázott el, a Chelsea pedig villámgyorsan lekontrázta. Diego Costa álompasszal indította Williant, aki végignyargalt a félpályán és kilőtte a hosszú alsót. Claudio Bravo nem nehezítette meg a dolgát. A brazil Willian a gólja után David Luizzal kiegészülve a Chapecoense kolumbiai repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt játékosai emléke előtt tisztelgett.

David Luiz és Willian: #ForzaChapeForrás: Reddit

Diego Costa ezzel átvette a vezetést a PL góllövőlistáján (pont Sergio Agüerót hagyta le), a spanyol csatár 2015 karácsonya óta 28 Premier League-mérkőzésen 31 gólban közreműködött (20 gól, 11 gólpassz.)

A végére még belefért egy kegyelemdöfés a Chelsea-től. A City egy labdavesztés után ismét tehetetlen volt a vendégek hárompasszos kontrájával szemben, Eden Hazard villámgyorsan és kíméletlenül fejezte be az akciót. Érdekesség, hogy a Celsea első három kaput eltaláló lövéséből három gólt szerzett a meccsen.

A meccs közel tízperces hosszabbítással zárult, amelynek végén Sergio Agüero jutott a kiállítás sorsára, David Luizt talpalta le nagyon csúnyán. A szabálytalanság után hatalmas tömegjelenet alakult ki, természetesen villant a piros az argentin csatárnak, illetve az egyik Chelsea-játékost fojtogató Fernandinhónak is.

A Chelsea 11. bajnoki sikerével megerősítette vezető helyét a táblázaton. Ahogyan egy hete a Tottenham ellen, úgy a Manchester City elleni rangadót is hátrányból felállva nyerte meg a londoni együttes. Amióta Antonio Conte háromvédős rendszerre állt át a Chelsea-vel, nyolcból nyolc Premier League-mérkőzését nyert meg a csapat, 22-2-es gólkülönbséggel.

A címvédő Leicester City 2-1-re kikapott a forduló előtt utolsó helyen álló Sunderland otthonában. A bajnokcsapatnak ez volt a hetedik veresége a szezonban, és már csak két pont választja el a kiesőhelytől.

A Crystal Palace hét nyeretlen találkozó után tudott ismét győzni a Premier League-ben, a Tottenham pedig a múlt heti veresége után 5-0-ra verte a kiesőjelölt Swansea-t.

Este az Arsenal az utolsó 10 perc kezdetén még csak 2-1-re vezetett a West Ham ellen, ám a végén 5-1-re nyert. A gólkülönbség-javítás mellett a csapat feljött a második helyre a tabellán, Alexis Sánchez pedig - aki három góllal és egy gólpasszal vette ki a részét az aratásból - felzárkózott Diego Costa mellé a góllövőlista élére.

Eredmények, Premier League, 14. forduló:
Manchester City - Chelsea 1-3 (1-0)
gól: Cahill (45., öngól), ill. D. Costa (60.), Willian (70.), Hazard (90.)
piros lap: Agüero (90+5.), Fernandinho (90+5.)

Crystal Palace - Southampton 3-0 (2-0)
gól: Benteke (33., 85.), Tomkins (36.)

Stoke City - Burnley 2-0 (2-0)
gól: Walters (20.), Muniesa (35.)

Sunderland - Leicester City 2-1 (0-0)
gól: Huth (64., öngól), Defoe (77.), illetve Okazaki (80.)

Tottenham - Swansea City 5-0 (2-0)
gól: Kane (39., 49. – a másodikat büntetőből), Szon (45.), Eriksen (70., 90+2.)

West Bromwich - Watford 3-1 (2-0)
gól: Evans (16.), Brunt (34.), Phillips (90+1.), illetve Kabasele (60.)
piros lap: Pereyra (84., Watford)

West Ham United - Arsenal 1-5 (0-1)
gól: A. Carroll (83.), ill. Özil (24.), A. Sánchez (72., 80., 86.), Oxlade-Chamberlain (84.)

A tabella:
1. Chelsea 34 pont
2. Arsenal 31
3. Liverpool 30 (13 meccs)
4. Manchester City 30 (14 meccs)
5. Tottenham Hotspur 27
6. West Bromwich Albion 20 (14 meccs)
7. Manchester United 20 (13 meccs)
8. Everton 19 (13 meccs)
9. Stoke City 19 (14 meccs)
10. Watford 18
11. Southampton 17
12. Bournemouth 15
13. Crystal Palace 14
14. Burnley 14
15. Leicester City 13
16. Middlesbrough 12
17. West Ham United 12
18. Sunderland 11
19. Hull City 11
20. Swansea City 9