Autóbalesetet okozott a kolozsvári védő

Razvan Horj, CFR, foci
Razvan Horj, CFR, foci
Vágólapra másolva!
Súlyos autóbalesetet okozott a kolozsvári CFR labdarúgócsapatának 21 éves védője, Razvan Horj, aki két kocsival is ütközött, majd elütött egy asszonyt és egy kislányt.

A játékos az időjárási viszonyokhoz képest túl gyorsan hajtott autójával, egy kanyarban megcsúszott és a szembejövő sávra sodródott, ahol összeütközött egy másik, szabályosan közlekedő autóval, amelyet belökött egy szomszédos kertbe. De ütközött egy másik autóval is, és elütött egy 58 éves asszonyt és egy 12 éves kislányt – olvasható a Kronika.ro portálon.

A 21. születésnapján szombaton ünneplő Horj nem fogyasztott alkoholt. A baleset következtében négy személyt kórházba szállítottak.

Razvan Horj Forrás: Dolce-sport.ro

„A rendőrség folytatja a kivizsgálást a baleset körülményeire vonatkozóan, és az eredmények függvényében hozzák meg a szükséges jogi lépéseket" – idézte a lap a rendőrségi szóvivőt.

„Együtt vagyunk Razvan Horjjal ezekben a nehéz időkben. Szerencsére úgy tűnik, hogy ő nem sérült meg. Imádkozzunk, hogy a baleset kárvallottjainak sem lesz komoly bajuk" – írta a CFR saját közösségi oldalán.