Közel a visszatéréshez Vincent Kompany

focivb argentína belgium negyeddöntő
Belgium's defender and captain Vincent Kompany and Belgium's goalkeeper Thibaut Courtois (R) eye the ball during a quarter-final football match between Argentina and Belgium at the Mane Garrincha National Stadium in Brasilia during the 2014 FIFA World Cup on July 5, 2014. AFP PHOTO / ADRIAN DENNIS
Vágólapra másolva!
Újra a Manchester City labdarúgócsapatával edzett Vincent Kompany, akinek a térdében novemberben sérült meg a keresztszalag.

A 30 éves belga védő mindössze két bajnokin volt kezdő ebben az idényben, amelyben már vádli-, comb- és ágyéksérülés miatt is volt kényszerpihenője. Mióta Hamburgból 2008-ban a manchesteri együtteshez igazolt, 35 alkalommal sérült meg, így összesen csaknem két és fél évet kellett kihagynia.

Vincent Kompany (piros mezben) hamarosan visszatér Forrás: AFP/Adrian Dennis

"Már elkezdte az edzéseket, de még nem áll készen a játékra" - nyilatkozta róla Josep Guardiola vezetőedző csütörtökön.

Kiemelte: Kompany a pénteki, West Ham United elleni FA Kupa-mérkőzésen még biztosan nem fog pályára lépni.

A spanyol szakember egyben visszautalt keddi nyilatkozatára is, melyet a sajtó úgy értelmezett, hogy közel edzői pályafutásának vége.

Josep Guardiola még nem megy nyugdíjba Forrás: AFP/Paul Ellis

"Azt mondtam, hogy 60 évesen már nem fogok edzőként dolgozni. De még csak 45 vagyok, nem fogok két vagy három éven belül visszavonulni" - hangsúlyozta Guardiola. Hozzátette: szereti a munkáját, és 6-7 évig még biztosan dolgozni fog.