Vágólapra másolva!
Bemutatta új játékosát, Nagy Dominikot a lengyel Legia Warszawa labdarúgóklub.

A 21 éves középpályás már tavaly nyáron elkötelezte magát a lengyel bajnokság címvédőjéhez, de az őszi idényt még a Ferencvárosnál töltötte, így csak a téli szünetben csatlakozott új klubjához, amelynél szombaton átesett az orvosi vizsgálatokon is.

Nagy Dominik - aki a 21-es számú mezt kapta Varsóban - szerződése négy és fél évre szól, és hétfőn edzhet először új csapattársaival. A Legia honlapja kiemelte, hogy az egyik legtehetségesebb magyar labdarúgó.

Nagy Dominik a Legia-mezzel Forrás: Legia/Facebook

"A sokoldalú támadó középpályás rendszeresen játszott a magyar utánpótlás-válogatottakban, a felnőttek között pedig novemberben mutatkozott be" - olvasható a honlapon.

A Legia Facebook-oldala "Isten hozott, Dominik!" szöveggel üdvözölte a játékost, de ez nem is csoda azok után, hogy nemrég szintén magyarul köszönték meg Nemanja Nikolicsnak a klubért tett szolgálatait.

Nem csak a nemzetisége közös a két játékosnak: Nagy Dominik megkapta Nikolics öltözői szekrényét.