Társoldalunk:

A Real Madrid most vesztes szériába kezdett

2017.01.18. 23:22

Másodosztályú csapat vitézkedik az olasz kupában, Angliában a Liverpool egy kihagyott büntetővel is továbbjutott, a spanyol kupában kikapott a Real Madrid, míg a másik meccsen Ibai Gómez hat percet játszott, de így is ő lőtte mindkét gólt. 

Olaszországban, Angliában és Spanyolországban is kupameccseket rendeztek szerda este. Az olasz kupa nyolcaddöntőjében a másodosztályú Cesena két hajrágóllal fordított a Sassuolo otthonában, kiejtve ezzel az idén az Európa Liga főtábláján is szereplő csapatot. Szintén idegenben, a Lazio vendégeként állt fel a padlóról a Genoa, amely 0-2-ről egyenlített. A sorminta azonban újabb két Lazio-gólt hozott, a rómaiak ezzel bemasíroztak a negyeddöntőbe, ahol az Interrel találkoznak majd. A Cesena ellenfele a Roma-Samp csata továbbjutója lesz.

Pinilla (Genoa) hiába lőtt szépségdíjas gólt:

A spanyol másodosztályban kiesés ellen harcoló Alcorcón kilencven percig 0-0-ra állt az élvonalbeli Alavés ellen, ám a 88. percben becserélt Ibai Gómez a 90. és 94. percben sokkolta a hazai publikumot. A 27 éves csatár ráadásul összesen csak háromszor ért labdához.

Este pályára lépett a Real Madrid is. A csapatot elhagyta a szerencséje, mióta véget ért a spanyol rekordot érő negyvenmeccses veretlenségi sorozata. Gyorsan begyűjtötte a második zakót is (1-2), ráadásul a Celta Vigo elleni meccs előtt derült ki, hogy Dani Carvajal megsérült, könnyen lehet, hogy még a február közepi, Napoli elleni BL-csata első felvonásán sem játszhat.

De térjünk vissza a meccsre, amelynek első félidejében nem sok minden történt, a szünet után aztán Iago Aspas vezetést szerzett a vendégeknek:


Marcelo gyönyörű kapásgóllal egyenlített:

...de csak egy percig örülhetett, mert jött Jonny Castro:

Ez is maradt a végeredmény, egy hét múlva jöhet a visszavágó Vigóban.

Angliában a Liverpool Lucas Leiva fejesgóljával megnyerte a Plymouth ellen újrajátszott FA Kupa-meccsét (és még Origi kihagyott büntetője is belefért):

A Southampton Shane Long 92. percbeli góljával verte a Norwich Cityt, a Newcastle 3-1-el küldte haza a Birmingham Cityt.