Vágólapra másolva!
A La Liga 20. fordulójában a Barca csak 1-1-es döntetlent ért el Sevillában, sőt Luis Suáreznek a hajrában kellett kiegyenlítenie a Betis előnyét. A Barca viszont nem kapott meg egy szabályos gólt. 

Borítékolhatóan felerősödnek a gólvonal-technológia bevezetését követelő hangok, hiszen a nagy bajnokságok közül csak Spanyolországban nincs gólkamera. Ezen a Barca most két pontot bukott, mert teljesen egyértelműen látszik, hogy Andre Gomes lövése után Aissa Mandi a gólvonalon túlról kanalazta ki a labdát.

Suárez a 90. percben kiegyenlített, de a Barca így is négy pontra leszakadt a Real Madridtól.

"Láttam egy fotót az akcióról... – kezdte mondandóját Enrique. – Most is azt mondom, amit korábban:

Az edző szerint egyszer jól jár a csapata, máskor nem egy-egy ilyen helyzetben, de mindentől függetlenül "ez az akció rávilágított arra, mit tudna segíteni" a videobíró.

Néhány tweet az esetről: