Vágólapra másolva!
Bő egy héttel sérülése után elhagyhatta a kórházat Ryan Mason, a Hull City játékosa, aki koponyatörést szenvedett a listavezető Chelsea elleni, január 22-i mérkőzésen az angol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában.

A 25 éves középpályás a 14. percben összefejelt Gary Cahill-lel. Mindkét klub orvosi stábja közreműködött abban, hogy mintegy tíz perc alatt szállítható állapotba hozzák, majd egy londoni kórházba vitték, ahol megműtötték.

Egyesülete hétfői közleménye szerint a futballista mostantól otthonában gyógyul és megkezdi a rehabilitáció első szakaszát.

Cahill (b) és Ryan Mason összefejelésének pillanata Forrás: AFP/Adrian Dennis

Mason - aki 2015-ben az angol válogatottban is játszott egy mérkőzés erejéig - tavaly nyáron igazolt a Hull Cityhez, azt megelőzően a Tottenham Hotspur játékosa volt.