Vágólapra másolva!
Kölcsönfelszerelésben játszotta le ecuadori mérkőzését a Libertadores Kupában kedden az argentin Atlético Tucumán labdarúgócsapata.

A vendégek eleve másfél órás késéssel érkeztek meg az El Nacional stadionjába, mivel repülőgépük nem kapott felszállási engedélyt a 270 kilométerre lévő Guayaquilban. Ezért a 16 játékos és a stáb egy másik géppel utazott el Quitóba.

Bár a csúszás jóval meghaladta a dél-amerikai szövetség által határidőként megszabott 45 percet, némi vita után elkezdődhetett a találkozó. A Tucumán játékosainak azonban az összes felszerelése a Guayaquilban veszteglő gépen maradt, erre

az El Nacional felajánlotta az idegenbeli mezeit,

ám az Atlético inkább a városban tartózkodó U20-as argentin válogatott trikóit és cipőit kérte kölcsön.

A közjáték nem zavarta meg a vendégeket, 1-0-ra nyertek, és - fennállásuk legnagyobb sikerét aratva - 3-2-es összesítéssel továbbjutottak a Libertadores Kupa selejtezőjének harmadik körébe.