Vágólapra másolva!
Gennaro Gattusóról elsőre szinte mindenkinek ugyanaz jut az eszébe, a Milan piros-fekete meze és a kőkemény szerelések, de ez szép lassan megváltozhat. A 2013-ban visszavonuló futballista viszontagságos úton indult el az edzői pályán, de néhány zsákutca után a szenvedélytől izzó izomgolyó maga mögé állított egy várost.

2016 augusztusában a spanyol Celta Vigo az olasz Pisa együttesével játszott felkészülési mérkőzést. Pontosabban csak játszott volna, mert a Pisa játékosai nem jelentek meg. Nem szándékos volt a mulasztás, a játékosok tehetetlenek voltak: több száz mérges Pisa-szurkoló eltorlaszolta a csapat szállásának bejáratát, és nem engedték ki a játékosokat. Követeléssel érkeztek:

a vezetőség hozza vissza a csapat élére Gennaro Gattusót,

aki a 2015–2016-os szezonban csodával határos módon a harmadosztályból a Serie B-be juttatta a Pisát, de munkája ellehetetlenülése miatt az idény végén lemondott.

De nem csak az ultrák követelték Gattuso visszatérését, a Facebookon húszezren csatlakoztak ahhoz a csoporthoz, amely Rino második kinevezéséért kampányolt. Erőfeszítéseik nem voltak hiábavalóak.

Játékosként sem volt egyszerű eset Forrás: AFP/Giuseppe Cacace

Gennaro Gattuso játékos-pályafutása egybeforrt az AC Milannal, ahol 13 éven át futballozott, nyert két BL-t és olasz bajnoki címet, közben 2006-ban világbajnok lett az olasz válogatottal. Sosem volt egy kiemelkedő képességű focista, de megtestesítette a betonbiztos védekező középpályást: nem gondolkodott sokat, brutálisan kemény volt (néha túlzottan is), szenvedélye pedig egy percre sem szunnyadt, az első perctől az utolsóig vitte előre a győzelem iránti vágy.

A szurkolók, edzők és a csapattársak sem az eszéért szerették, ez nyilvánvaló volt. Andrea Pirlo önéletrajzi könyvében részletesen mesél történeteket arról, hogyan szívatták összevissza szerencsétlen Gattusót, aki cserébe mindig elverte őket, vagy villával támadt a csapattársakra. Fogadásból meg élő csigákat evett.

Klasszikus Gattuso-pillanatok Milan-mezben

A délolasz származásából fakadó tulajdonságai miatt is sokat heccelt Gattuso sokszor tűnt valódi őrültnek a pályán, és edzői pályafutása korai szakaszát elnézve is az az ember érzése, hogy

nem teljesen normális.

Eddig kizárólag olyan csapatokat irányított, ahol bizonyos körülmények vagy feltételek hiánya miatt szinte lehetetlen volt (hosszú távon) dolgozni.

Svájcban bontogatta szárnyait

Gattuso 2012-ben, a klub történetének egyik legsikeresebb játékosaként és élő szimbólumaként hagyta el az AC Milant, a 2012–2013-as szezonban a svájci Sionhoz ment levezetni.

A klub elnöke, Christian Constantin előszeretettel váltogatja az edzőket, a februárban kinevezett Gattuso abban a szezonban már az ötödik tréner volt a csapat élén. Ő sem húzta sokáig, májusban felállították a kispadról

Akkoriban a 79-szeres magyar válogatott Vanczák Vilmos is a Sion futballistája volt. A Puskás Akadémia hátvédje az Origo megkeresésére megerősítette, hogy Gattuso edzőnek is pont olyan volt, amilyennek játékosként megismertük.

„Vehemens és hirtelen haragú volt, ha valami nem úgy ment, ahogyan eltervezte, akkor gyorsan elöntötte a méreg, és a játékosoktól a szertárosig bárkit leordított.

Nagy figyelmet fordított a taktikai felkészülésre, magas minőséget követelt meg, de tudta, hogy rengeteget kell tanulnia, hiszen edzői pályája legelején járt. Sokat törődött a játékosaival, nekem is mindenben segített, ha problémám akadt" – emlékezett vissza Gattuso rövid svájci megbízatására Vanczák Vilmos.

Ez csak a kezdet... Forrás: AFP/Sebastien Feval

A következő állomás az edzőtemetők fővárosának számító Palermo volt. A szicíliai csapat 2013 júniusában kiesett az élvonalból, Maurizio Zamparini a korábbi Milan-játékossal képzelte el a visszajutást. A közös munka nem tartott sokáig:

már szeptemberben, hat meccs után kirúgták.

Ez sem volt elég tanulság Gattusónak, aki 2014 nyarán egy bizarr kanyarral Kréta szigetére és a görög bajnokság felé vette az irányt, az OFI Crete vezetőedzője lett.

A klub romokban hevert, a vezetés alig látszott ki az adósságokból, a játékosok nem kaptak fizetést. A sajtó megröppentette, hogy Gattuso a nehézségek miatt távozik, de a mester egy legendás sajtótájékoztatóval oszlatta el a pletykákat. Hiányos angollal, az asztalt csapkodva bizonygatta, ő nem nyaralni jött, és nem futamodik meg a nehézségek láttán.

– ecsetelte Gattuso az együttes körül uralkodó állapotokat. A hírek szerint egy ideig a saját zsebéből fizette ki a játékosokat, mivel a bérek hónapok óta elmaradoztak.

Elszántsága ellenére Krétán se húzta 17 meccsnél tovább, először októberben mondott le, de a szurkolók és az elnök nyomására maradt, míg decemberben végleg felállt. Az OFI Crete a következő évben csődbe ment, és be sem fejezte a 2014–2015-ös szezont.

Minden kezdet nehéz, ez különösen az volt Forrás: NurPhoto/Loris Roselli/NurPhoto/Loris Roselli

A feljutás felért egy BL-győzelemmel

Gattuso 2015 augusztusában az olasz harmadosztályban szereplő Pisa vezetőedzői posztját kapta meg, ezen sokan már csak mosolyogtak. Az ő szemével logikusnak tűnt a váltás, hiszen a toszkán klub financiálisan instabilabbnak tűnt, mint a ferde torony.

Az AC Pisa az 1980-as és 1990-es években Serie A-csapat volt, olyan játékosok fordultak meg itt, mint a világbajnok Dunga vagy az Atlético Madridot irányító Diego Simeone. A klub elmúlt két évtizede nehezen értékelhető, kétszer csődbe ment, 2009-ben újraalapították, de az anyagi helyzete azóta is kritikus.

A klub hat év alatt 13 edzőt fogyasztott el Gattuso előtt, minden adva volt hát egy újabb rövid kifutású kudarchoz a 2015–2016-os idény elején.

Mégsem így történt.

Rino szenvedélye átragadt a játékosokra, akikből egységes csapatot kovácsolt, és az eredmények is jöttek. A Pisa a mérkőzései felét megnyerte, és 34 forduló alatt csak öt vereséget szenvedett, a harmadosztály B ligájának a második helyén végzett, a rájátszásban pedig még nagyobb meglepetésre, Gattuso zseniális húzásainak köszönhetően,

kiharcolta a feljutást a Serie B-be, a 2009-es újraalapítás óta először.

„Mindig arról álmodtam, hogy megnyerem a Bajnokok Ligáját, ezért is tetováltattam magamra azt a dátumot, amikor valóra vált. A következő dátum a Pisa feljutásának napja lesz. Játékosként sokszor mondták nekem, hogy nem vagyok elég jó, de az elszántságomnak és szenvedélyemnek köszönhetően szép sikereket ünnepelhettem. Az edzői pályafutásom is hasonlóan indult. Mindig tudtam, hogy kemény lesz, de sosem alszik ki bennem a tűz" – nyilatkozta a rájátszásban aratott heroikus győzelem után.

Gattuso a pocsék körülmények ellenére is feljutott a Pisával Forrás: espnfc.com

Gattuso egy pillanatra sem szunnyadó méregzsákként viselkedett az oldalvonalnál, a játékvezetőkkel állandóan összebalhézott, rendszeresen eltiltották, egyik leghíresebb jelenete, amikor a saját segítőjét csapkodta meg mérgében.

De ez mind része volt a show-nak,

a szurkolók pedig imádták.

A feljutás ellenére Gattuso 2016 nyarán lemondott a vezetőedzői posztról, mert a klub által teremtett feltételeket a munkára totálisan alkalmatlannak találta.

„A nehézségek leküzdése az edzői munka része, de valahol meg kell húzni a határt. Napról napra új problémák bukkannak fel, egyszerűen képtelenség felkészíteni a csapatot az előttünk álló szezonra" –nyilatkozta távozásakor.

Nem bírta tovább Forrás: pisachannel.tv

A vezetők elfogadták a döntését, de a szurkolók nem, augusztusban a csapat túszul ejtésével tiltakoztak, és követelték az elnöktől, hogy

bármi áron szerezze vissza az edzőt, aki újraélesztette a város futballba vetett hitét.

A terv bevált, Gennaro Gattuso 2016 szeptemberében ismét a Pisa edzője lett. Első edzésén 5000 szurkoló ünnepelte a visszatérését – ennyi néző sokszor egy Serie B-s mérkőzésen sincs.

„El sem tudjátok képzelni, mennyire büszke és hálás vagyok. A bizonytalansággal nem könnyű megküzdeni, de a szeretetetek sokat segít ebben" – írta a szurkolóknak címzett levelében a kinevezése előtti napokban.

Az augusztusi olaszországi földrengés miatt a Pisa első fordulós meccse elmaradt, így a Novara elleni hazai találkozóval indult a 2016–2017-es szezon. A Pisa nyert, az előző szezon végéről áthozott eltiltását töltő Gattuso így ünnepelt a lefújás pillanatában.

Vissza a jelenbe

Persze a Pisa fő problémái ezzel nem oldódtak meg, a fizetési gondok sem illantak el, de a 2016 decemberében történt tulajdonosváltás (korábbi elnök jelenleg börtönben ül) adhat reményt a folytatásra.

A klub költségvetése az egyik legkisebb a Serie B-ben, a bennmaradás egy kisebb csodával érne fel. A Pisa 26 forduló után a 16. helyen áll a 22 csapatos Serie B-ben, de csak három ponttal előzi meg a már kieső helyen álló Pro Vercellit.

Hova tűnt az ing? Így ünnepelte a Pisa az Ascoli elleni győzelmet (2-1)

A csapat szereplése pedig nem is lehetne gattusósabb:

a Pisa szerezte (11) és kapta (15) a legkevesebb gólt a bajnokságban. A csapat jelenlegi házi gólkirálya (holtversenyben) az öngól, három találattal. A csapatnak már most 13 döntetlenje és 8 darab 0-0-ja van, csupán egy mérkőzésén született kettőnél több gól, és a Pisa is csak egyszer szerzett egynél többet.

Gennaro Gattuso Forrás: pisachannel.tv

Talán egyszer Gennaro Gattusónak is megadatik, hogy egy normális háttérrel rendelkező klub edzője legyen. Ki tudja, akkor mire lesz képes...

(A cikk elkészítéséhez forrásként használtuk Michael Yokhin szeptemberi írását.)