Vágólapra másolva!
Tévedésből a saját csapatuk buszát rongálták meg a Crystal Palace szurkolói, akik a rivális Middlesbrough járművében akartak kárt tenni a két csapat szombati mérkőzése előtt az angol labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában.

Sajtóbeszámolók szerint a buszt, amely a londoni klub otthona, a Selhurst Park közelében, egy hotel parkolójában állt, lefestették piros, fehér és kék festékkel, és a két oldalára, valamint a hátuljára azt a feliratot pingálták rá, hogy Crystal Palace FC.

A kiesési rangadót a Palace nyerte 1-0-ra, és később a csapat ezt a járművet használta az utazásához. Az egyesület vezetői közölték: rendőrségi feljelentést tettek.

A brit média szerint a Crystal Palace helyettes pályamestere, Dean Waters kiírta a Twitterre, hogy "40 ezer fontos kár keletkezett a buszunkban, mert azt hitték, a Boro busza. Remek!", később azonban már elérhetetlen volt ez a bejegyzés.