A Barcelona ötgólos győzelemmel üzent Párizsba

Horizontal
Barcelona's Brazilian forward Neymar shoots to score a goal during the Spanish league football match FC Barcelona vs RC Celta de Vigo at the Camp Nou stadium in Barcelona on March 4, 2017. / AFP PHOTO / LLUIS GENE
Vágólapra másolva!
A Barcelona végig uralva a mérkőzést, egészen könnyedén győzte le hazai pályán 5-0-ra a Celta Vigót. Messi góljai és gólpasszai ellenére Neymar találatáról fogunk a legtöbbet beszélni.

A Celta Vigo az utóbbi hetekben egy egészen jó kis csapat benyomását keltette, elődöntőbe jutottak a Király Kupában, az Európa Ligában pedig a nyolcaddöntőbe, és úgy utaztak Barcelonába, hogy megnehezítenék a katalánok dolgát.

Ehhez képest az első félidőben a labdát is alig találták, annál több kemény belemenést osztottak ki. A 20. percben még Luis Suárez még kihagyott egy nagy helyzetet, négy perccel később aztán Lionel Messi a kezdőkörben a kapu felé fordult, megindult a labdával, majd a tizenhatos vonalára érve a jobb alsó sarokba tekert.

A gól után Messi nagyon titokzatos módját választotta az ünneplésnek, a telefonhívás egyezményes nemzetközi kézmozdulatát használva.

Persze azonnal elindultak a találgatások, akad, aki szerint ezzel jelezte az ügynökének, hogy megkezdheti a tárgyalásokat 2018-ban lejárzó szerződésének meghosszabbításáról most, hogy már Luis Enrique sem zavar be az idilli képbe. A mindig kritikus katalán publikum a meccs utolsó perceiben a távozó edző nevét skandálta.

Még a szünet előtt megduplázta az előnyét a Barca, Messi passzából Neymar pörgetett a kapuba egy olyan mozdulattal, amire csak születni lehet, mert ez nem tanulható.

Szünet után ott folytatták a csapatok, ahol tíz perccel korábban abbahagyták: Neymar kapta a rúgásokat, a Barca pedig rúgta a gólokat. Előbb Rakitic rúgott egyet, majd Messi Umtitivel is megrúgatta első barcás gólját - aprós szépséghiba, hogy mindkét gólszerző, ha csak kicsit is, de lesen volt.

Madridista oldal, de attól ez még les:

És Messi nem hagyta abba, inkább rúgott még egyet, így először volt benne a keze - pardon, a lába - négy gólban egy La Liga-meccsen.

1. félidő
40Neymar
40Lionel Messi
38Nemanja Radoja
36Gustavo Cabral
24Lionel Messi
24Sergio Busquets
20Sergio Busquets
2. félidő
70Neymar
68Daniel Wass
67Sergi Roberto
64Lionel Messi
62John Guidetti
61Sergio Busquets
61Samuel Umtiti
61Lionel Messi
57Rafinha
57Ivan Rakitic
51Theo Bongonda
49Sergi Gomez
Összeállítások
Barcelona4-3-3
Celta Vigo4-2-3-1
Football Pálya
22
Aleix
Vidal
24
Jeremy
Mathieu
1
Marc-Andre
ter Stegen
20
Sergi
Roberto
3
Gerard
Pique
23
Samuel
Umtiti
18
Jordi
Alba
4
Ivan
Rakitic
5
Sergio
Busquets
12
10
Lionel
Messi
3
Andreu
Fontas
1
Sergio
Alvarez
24
Facundo
Roncaglia
22
Gustavo
Cabral
20
Sergi
Gomez
19
6
Nemanja
Radoja
18
Daniel
Wass
2
Hugo
Mallo
10
Iago
Aspas
7
Theo
Bongonda

Barcelona

Kezdők
22Aleix Vidal
24Jeremy Mathieu
1Marc-Andre ter Stegen
20Sergi Roberto
67
3Gerard Pique
23Samuel Umtiti
61
18Jordi Alba
4Ivan Rakitic
57
5Sergio Busquets
61
24
20
12Rafinha
57
10Lionel Messi
64
61
40
24
9Luis Suarez
11Neymar
70
40
13Jasper Cillessen
6Denis Suarez
7Arda Turan
8Andres Iniesta
17Paco Alcacer
19Lucas Digne
Cserék

Celta Vigo

Kezdők
3Andreu Fontas
1Sergio Alvarez
24Facundo Roncaglia
22Gustavo Cabral
36
20Sergi Gomez
49
19Jonny
6Nemanja Radoja
38
18Daniel Wass
68
2Hugo Mallo
10Iago Aspas
7Theo Bongonda
51
9John Guidetti
62
26Ivan Villar
5Marcelo Diaz
11Pione Sisto
12Claudio Beauvue
16Jozabed
21Carles Planas
25Giuseppe Rossi
Cserék

A Celta a nagy verésekért járt Barcelonába: legutóbb tavaly februárban jártak a Camp Nouban, akkor 6-1-es zakóval mehettek haza.

Győzelmével a Barcelona, egyrészt üzent a Paris Saint-Germainnek a jövő heti Bajnokok Ligája-visszavágó előtt, hogy tudnak ők öt gólt rúgni (az első meccsen 4-0-ra nyerte a PSG), valamint újra átvetté a vezetést a tabellán az egy meccsel kevesebbet játszó Real Madrid előtt - a fővárosiaknak éppen a Celta otthonában kell majd pótolniuk egy elmaradt találkozót.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Real Madrid 27 20 1 6 56-18 38 66
D
GY
D
GY
D
I
2.
Girona 27 18 4 5 57-33 24 59
D
V
V
GY
V
I
3.
Barcelona 27 17 3 7 56-34 22 58
GY
D
GY
GY
D
I
4.
Atletico Madrid 27 17 6 4 54-29 25 55
D
V
GY
D
GY
I
5.
Athletic Bilbao 27 14 5 8 46-26 20 50
GY
D
GY
V
D
I
6.
Real Betis 27 10 5 12 32-28 4 42
D
GY
D
GY
V
I
7.
Real Sociedad 27 10 7 10 37-29 8 40
D
V
GY
V
V
I
8.
Valencia 26 10 9 7 31-31 0 37
V
GY
V
D
D
I
9.
Las Palmas 27 10 10 7 29-29 0 37
D
GY
V
D
D
I
10.
Osasuna 27 10 11 6 31-37 -6 36
V
GY
GY
D
GY
I
Teljes lista