Vágólapra másolva!
Ugyan két élvonalbeli párharc, illetve az ötödosztályú Lincoln City fellépése is színesítette/színesíti az FA-kupa negyeddöntők programját, Londonban mégis a Tottenham és a Millwall csatáját várják a legnagyobb érdeklődéssel. A Spurs számára kínos lenne, ha kiesne harmadosztályú riválisával szemben, a rendőrök pedig tartanak a vendégek fékezhetetlen huligánjaitól.

Az 1885-ben alapított délkelet-londoni klub a legtöbb idényt a másod- és harmadosztályban töltötte, a csúcspontot azonban az 1988–1990 közötti két év jelentette, amikor a legjobbak között szerepelhetett.

Az FA-kupában négyszer volt elődöntős (1900, 1903, 1937, 2013), 2004-ben pedig finalista lett, de 3-0-ra kikapott a Manchester Unitedtől. A döntőbe jutással kiharcolta az UEFA-kupa-részvételt, az első fordulóban azonban kikapott a Ferencvárostól.

Dokkmunkások feszültsége

A klubtörténet büszkélkedhet olyan félelmetes sorozattal, mint az 1964. augusztus 22-től 1967. január 14-ig terjedő időszak, amikor 59 hazai mérkőzésen maradt veretlen (43 győzelem, 16 döntetlen). A két és fél év alatt 55 különböző csapattal játszott, 35 alkalommal gólt sem kapott, összesen 112-szer talált be az ellenfelek hálójába, akik erre 33 találattal válaszoltak.

A klub életéhez azonban szervesen hozzátartozik a futballhuliganizmus.

A Millwall-szurkolók a legnagyobb riválisnak a Crystal Palace, a Charlton Athletic, a Leeds United, a Portsmouth és a Gillingham csapatát tartják, de a legfőbb ellenség mégiscsak a West Ham United.

Egy Millwall-fanatikus a 2004-es, ManUnited elleni FA-kupa döntőn Forrás: AFP/Adrian Dennis

A rivalizálás több mint százéves múltra tekint vissza, a két East End-i klubot a Temze két oldalán lévő rivális hajógyárak alapították, így a dokkmunkások a korai érában egymásnak feszültek. Az első incidenst 1906. szeptember 17-én jegyezte fel a sajtó, akkor az Upton Parkban bunyóztak először egymással a rivális drukkerek.

Egyetlen kupameccs, éppen a Fradi ellen

Bár a helyzet feszültsége egy időre alábbhagyott, a hetvenes és nyolcvanas évek új erőszakhulláma ismét fenyegető rivalizálást eredményezett – szerencsére a két klub ezer éve nem szerepelt azonos ligában, így meccshelyzetben nem kellett találkozniuk egymással.

A Millwall vérmesebb drukkerei szép lassan Anglia legrettegettebb huligánjaivá nőtték ki magukat. 2002 májusában a Birmingham City elleni mérkőzés után 47 rendőr és 24 ló sérült meg a támadásban, két évvel később a klub történetének első és egyetlen nemzetközi kupapárharcában a ferencvárosi nehézfiúkkal is összecsaptak.

A 2004. szeptemberi 30-i mérkőzés után a rendőrség tizenkét focihuligánt vont felelősségre, két angol drukkert gyorsított eljárással garázdaság miatt állítottak bíróság elé. Két másik angol szurkolót megkéseltek, mindketten súlyos sérülésekkel kerültek kórházba. A mérkőzésre több ezer angol érkezett Budapestre, és több helyszínen is pillanatok alatt tömegverekedés alakult ki a két csapat hívei között.

Botrány a Leicester ellen

A 2013 áprilisában a Wigan Athletic elleni FA-kupa-elődöntő hajrájában ismét a rendőröknek estek neki, tavaly a League One playoffjának döntőjében a Barnsley drukkereit rohanták le a Wembley-ben, idén pedig a Leicester nyújtott be ellenük panaszt az angol szövetségnél.

Az FA-kupa februári nyolcaddöntőjében a League One-ban szereplő Millwall Shaun Cummings 90. percben szerzett góljával 1-0-ra győzött, ezzel 1927 óta, azaz 90 év után először győzött a rivális ellen.

A februári, Leicester City elleni kupameccs sem volt zökkenőmentes Forrás: AFP/Ian Kington

A szurkolók a lefújás után örömükben elözönlötték a pályát, majd a hevesebb vérmérsékletűek megindultak a vendégszektor felé, rakétákat lőttek, székeket és üvegeket dobtak a drukkerek közé. A botrány további elfajulásának lovas rendőrök megjelenése vetett véget, akik szétoszlatták a tömeget. Azonban rendzavarás miatt a hatóságok még mindig keresik a bűnösöket.

Készül a városi rendőrség

A vasárnap 15 órakor kezdődő FA-kupa negyeddöntő előtt a Millwall menedzsere, Neil Harris éppen arra biztatta a rajongókat, hogy most, amikor a klub ekkora siker kapujában áll, inkább szurkolásukkal segítsenek, és

ne a huliganizmus kerüljön ismét a címlapokra.

A csapat tavaly novemberben kezdte meg a menetelést, sorrendben a Southend United (1-0), a Braintree Town 5-2, a Bournemouth (3-0), a Watford (1-0) és a Leicester következett, így aztán a negyeddöntőben pillanatok alatt elkapkodták a Tottenham által rendelkezésükre bocsátott 3681 jegyet. Londoni derbiről lévén azonban szó, szinte biztos, hogy számos jegy nélküli Millwall-szurkoló is érkezik majd Észak-Londonba.

Végül 6-0-ra nyert a Spurs

A Tottenham fél tucat gólt vágott, így négy közé került. Az észak-londoniak ünneplését ugyanakkor kissé beárnyékolta a Premier League góllövőlistáját holtversenyben vezető Harry Kane sérülése, a válogatott támadónak ugyanis már a 10. percben le kellett jönnie a pályáról, miután rosszul esett, és aláfordult a bokája. A Spurs dél-koreai játékosa, Hjong Min Szon mesterhármast ért el. Hétfőn játsszák: Chelsea-Manchester United 20.45.

A klub honlapján arra kérték a drukkereket, hogy akiknek nincsen jegyük, inkább tévén nézzék az összecsapást. A Metropolitan Police elismerte, hogy a vasárnapi mérkőzés magában hordozza a huliganizmus kockázatát, de arról nem adott felvilágosítást, hogy milyen erőkkel készülnek.

Ultrák kontra rendőrség Forrás: AFP/Glyn Kirk

A klubok utoljára 2001-ben találkoztak, az akkori barátságos mérkőzés – minő meglepetés! – erőszakos összecsapásba torkollott, emiatt a rendőrség a mostani mérkőzést is a kiemelt kockázatú sportesemények közé sorolta.

A hangsúlynak a pályán nyújtott teljesítményünkön kell lennie. A White Hart Lane a futball egyik katedrálisa, igazi szenvedélyes szurkolótáborral. Ez lesz a stadionban az utolsó kupameccs, elkísér bennünket közel 4000 fanatikus. Biztosan elképesztő atmoszféra vár ránk” – nyilatkozta Neil Harris.

78 éve győzelem nélkül

A Tottenham eddig 14 alkalommal fogadta hazai pályán a Millwallt, és még sohasem szenvedett vereséget (12 győzelem, 2 döntetlen).

A Millwall 13 meccs óta nyeretlen a városi riválissal szemben, utoljára 78 éve, 1939 áprilisában győzte le otthon 2-0-ra.

A Millwall az idei szezonban 35 forduló után 58 ponttal a harmadosztály hatodik, még playoffot érő helyén áll. Ugyanakkor nagyszerű sorozatban van, hiszen december 17-e óta sorozatban 17 tétmérkőzést vívott meg veretlenül.

James Bannon, a beépített huligán

1995-ben a Személyazonosság (I.D.) című film meglepő őszinteséggel mutatta be egy fiatal dél-londoni rendőr izgalmas feladatát: be kellett épülnie egy helyi huligánbandába. Kevesen tudták, hogy a film igaz történeten alapult: James Bannon 20 évesen hazudott, szerepet játszott, verekedett, ivott, barátokat szerzett, fiúból férfi lett, és sokszor ő sem tudta, hogy akkor ő most ki: rendőr vagy Millwall-huligán? „A hasonlóság 40-50 százalék volt a történetem és a filmben látottak között” – mesélte 2013 szeptemberében az Origónak.