Egy vagyonba kerülne a Loki-edző kirúgása

Leonel Pontes, a Debrecen portugál vezetőedzője
Debrecen, 2017. február 18. Leonel Pontes, a Debrecen portugál vezetőedzője a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójában játszott Debreceni VSC - Ferencváros mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2017. február 18-án. A találkozó 0-0-ás döntetlennel ért véget. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
A DVSC vezetősége meneszteni szeretné Leonel Pontes vezetőedzőt, de erre anyagi okok miatt egyelőre nem került sor.

Az NSO szerint a Debrecennek mintegy 261 millió forintot kellene kifizetnie Pontes és a segédedzői számára, ha a klubvezetés most küldené el a szakmai stábot.

Nyáron jóval kisebb összeg is elég lenne a menesztéshez, csakhogy

a klubnak idén még akár kiesési gondjai is lehetnek,

így nem meglepő, hogy a vezetőség nem szeretne addig várni.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Az őszi szezonban egyszer már beugró Herczeg Andrással a Gyirmótot (4-0) és a Mezőkövesdet (1-0) is legyőzte a DVSC, és jó esély van arra, hogy a Debreceni Labdarúgó-akadémia ügyvezetője újra leül a Loki-kispadra. Az NSO úgy tudja,

Herczegen kívül a volt debreceni légiós Selymes Tibor is a kiszemeltek között van.

De egyelőre Pontes az edző, akit kedden már meneszteni szeretett volna a Debrecen, de a tárgyalások eredménytelenek voltak, a klub nem tudott ugyanis megegyezni a portugál szakemberrel és segítőivel.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista