Nem tudott lépést tartani a Haladással a Vasas

Budapest, 2017. március 16. Az angyalföldi Mohamed Remili (k), valamint a szombathelyi Stef Wils (b) és Iszlai Bence (j) a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójából elhalasztott Vasas FC - Swietelsky Haladás mérkőzésen a fővárosi Szusza Ferenc Stadionban 2017. március 16-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A Vasas 3-2-re kikapott a vendég Haladástól a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen. A harmadik helyen álló fővárosiak sikerükkel pontszámban utolérhették volna a második kispestieket, így azonban maradt a hárompontos hátrányuk a Honvéddal és hatpontos az éllovas Videotonnal szemben. A találkozót eredetileg február 18-án rendezték volna, de a Szusza Ferenc Stadion talaja akkor játékra alkalmatlan volt.

OTP Bank Liga, 20. fordulóból elhalasztott mérkőzés:
Vasas-Swietelsky Haladás 2-3 (0-1)
Szusza Ferenc Stadion, 1490 néző, v.: Berke
Vasas: Nagy G. - Burmeister, Debreceni, Ristevski - Szivacski (Murka, a szünetben), Kleisz, Berecz, Hangya - Ádám (Kulcsár, 59.), Saglik, Remili (Gaál, 70.)
Haladás: Gyurján - Polgár, Wils, Jagodics, Devecseri (Schimmer, 84.) - Iszlai, Kovács L. (Kiss B., 82.), Jancsó (Mészáros, 70.) - Rácz, Williams, Halmosi
gól: Ristevski (46.), Saglik (83.), illetve Williams (25., 69.), Kovács L. (51.)
piros lap: Halmosi (91.)
sárga lap: Nagy G. (55.), illetve Wils (23.), Iszlai (29.), Kovács L. (53.), Devecseri (56.), Rácz (64.), Halmosi (90.)

Az első félidőben jobbára a Vasas futballozott meddő mezőnyfölényben, így váratlanul szerzett vezetést a Haladás, amihez Debreceni András rossz hazaadása is kellett. A szünet előtt óriási egyenlítési lehetőséget hagytak kihasználatlanul az angyalföldiek.

A második játékrész gyors gólváltással kezdődött, majd amellett, hogy nőtt az iram, a hangulat is paprikásabb lett, amit a sárga lapok is jeleztek. Debreceni második hatalmas hibája - ezúttal utolsó védőként rosszul vette át a labdát - végleg eldöntötte a három pont sorsát.

A hajrában a Vasas nagy erőket mozgósított, de már csak szépítésre futotta az erejéből, pedig a hosszabbításra Halmosi kiállítása miatt emberhátrányba kerültek a vendégek.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista