A 92. percben, fantasztikus hangulatban verte a DAC a Slovant

Dunaszerdahely, 2017. április 8. A DAC szurkolói a szlovák labdarúgó-bajnokságban játszott DAC - Slovan mérkőzés alatt a dunaszerdahelyi DAC Arénában 2017. április 8-án. MTI Fotó: Krizsán Csaba
Vágólapra másolva!
A Dunaszerdahelyi AC hazai pályán telt ház előtt egy 92. percben szerzett fejessel 1-0-ra legyőzte a Slovan Bratislavát a szlovák labdarúgó-bajnokságban.

László Csaba csapata kilenc tétmeccs óta veretlen volt a bajnokságban, ezzel együtt a hetedik helyről várta az ősi rivális elleni rangadót, míg a Slovan a második helyen állt a tabellán.

A meccsre pillanatok alatt elfogyott az összes jegy, 7139-en látogattak ki a félkész stadionba, ez rekord a DAC új arénájában.

Telt ház fogadta a csapatokat Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Ahogy az lenni szokott Dunaszerdahelyen, a találkozó előtt a felvidéki magyar szurkolók elénekelték az Ismerős Arcoktól a Nélküled című dalt:

Mintegy 100 pozsonyi drukker érkezett a vendégszektorba, de az első negyed óráig tudtak csak ott maradni, mivel balhézni kezdtek, ezért kiszorították őket a stadionból.

A videóért kattintson a képre!

Forrás: MTI/Krizsán Csaba

A mérkőzés nem volt nagy színvonalú, kevés helyzetet alakítottak ki a csapatok. Kiegyenlített volt a játék, döntetlenre állt nagyon a meccs, amikor a tartalék játékvezető kettő perc hosszabbítást mutatott fel. A 92. percben pedig egy bal oldalról érkezett beívelést Safranko csúsztatott a kapuba, 1-0-ra megnyerve ezzel a meccset a szerdahelyieknek.

A DAC 2011 után először verte meg a Slovant hazai pályán.

László Csaba az M4-nek így nyilatkozott: "Megérdemeltük a győzelmet, én hittem a fiúkban, köszönöm nekik! Végig le akartunk támadni már ott, ahol elveszítettük a labdát, ez volt a taktikánk. Sokkal többet futottunk, mint az ellenfél, ez volt a kulcs.

A hazaiaknál Mervó Bence sérülés miatt nem lépett pályára, Vida Kristophert a hajrában cserélték le, a vendégeknél Priskin Tamás végigjátszotta a meccset.

Félelmetes hangulatot varázsoltak a szerdahelyi szurkolók Forrás: MTI/Krizsán Csaba

"Egy csapatként műkdötünk az egész meccs alatt, nem engedtük a Slovant közel a kapunkhoz. Nehéz meccs volt, rengeteget kellett futnunk. Sok helyzetünk nem volt, de fantasztikus, hogy összejött a végén a győztes gól. Ezek a szurkolók a legjobb szurkolók, akik előtt valaha játszottam, itt nem is lehet kikapnia" - mondta Vida az M4-nek.

Kevés ilyen magyar szurkolótábor van Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Összetett volt Priskinnek ez a meccs

Priskin Tamás értékelése. "Gratulálok az ellenfélnek! A DAC irányította a játékot, de sok helyzetet nem dolgozott ki. Sajnálom a végét, sokadik gólunkat kapjuk pontrúgásból, ami elkerülhető lenne. Ma tompábbak voltunk egy kicsit, a DAC többet pihenhetett a meccs előtt, de nem akarom erre fogni. Összetett dolog volt ez nekem, hogy itt játszottam Slovan-játékosként.

Priskin (kékben) nagyot küzdött a szerdahelyiekkel Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Meccs közben sok kellemetlen dolgot hall az ember a pályán, ettől függetleníteni kell magam. Ezzel együtt gratulálok a dunaszerdahelyi klubnak!"